Mi csak utasok vagyunk az élet vonatán,
gyönyörű tájakat látni a vonat ablakán!
S észre vesszük, élvezzük -e csodát?
Legtöbbször nem látjuk csak utazunk tovább.
Várunk, valaki majd csak behúzza a vészféket,
hogy kiszálljunk és észre vegyük a szépet!
Lubickoljunk a tengerben, fürödjünk a napsugárban,
hallgassuk a madarakat, és aludjunk szénaboglyában!
De nem, mi csak robogunk tovább,
hisz utasok vagyunk az élet vonatán!
Mi is az élet, egy pillanat, ami gyorsan elszalad,
igyekezzünk, az emlék szép legyen ami fennmarad.
S mitől szép az emlék, kérdezd meg Önmagad,
láttad a csodát, vagy csak utaztál lagymatag?
Ember! Itt az ideje, hogy vészféket meghúzd,
ne várd a megoldást, a kezedet Te nyújtsd!
Hisz a boldogságot oly sokan keresik,
megtalálják -e, ott vagy Te, hogy segíts nekik!
Lelkünk mélyén lakik a szeretet,
őrizzük s, adjuk tovább a meleget.
Varázsoljunk az emberek szemébe örömet,
és tudjuk, hogy nem jár érte köszönet.
Tegyük mindezt saját örömünkre,
meglátjátok béke költözik a szívünkbe!
Csak egy állomás, egy sziget ez nekünk,
ahol életünkben, másokért és magunkért teszünk.
Kinek előbb, kinek később, a vonat indul tovább,
rajtad múlik, hogy az életben felfedezd a csodát!
0 Megjegyzések