Szécsényi Barbara: Gondolatok, míg vártalak

Szobrozom a pályaudvaron. 

Előbb a tavasznak kellett volna jönni. 

Arcomon évek-óta-várás nyűgök, 

szarkalábak, melyek sokéves őszök 

tarlóin szaladtak erre, 

s maradtak itt. 

Szép kabátot akartam venni 

és nyárról áthozott illatot 

- pár gallér mögötti sors szorít - 

mely roncs-szelídre fagyhatott 

az állomáspad törött gerincén. 

Gőzölgő magány takarózik 

a szemközt oldalon. 

- Kisiklik bennem a várás - 

nekem a pillanat vonalán 

kéne menni, de ez az oda nem állás 

és oda nem nézés 

szégyen-meztelennek maraszt. 

Amíg jöttem, komor képeim 

felaggattam a fákra. 

Majd másik úton indulunk haza. 

Cigarettán nyugtatom kezem, 

s mint imbolygó fáklya 

kigyúlik arcom, 

megremeg hátamon az állomás fala.