Minden csók parlagon hever:
amit a tájnak adnék, aztán
rárajzolnék a párás éjszakára,
amit nyelvem hegye megírt már,
most botorkálok, nyelvet se tudva,
magamat magamban újra lelném,
hátha akad egy ott, ki szép!
Pusziló(d)zó hó után,
fenyves átlátszó erejét kérem,
megírt szavakból új érzés ez,
hadd cselekedjem kedvem szerint!
Menjek, télben is, ha fázna a lábam,
ma is, ha nincs is láb, ami vinne,
eszem kotornám hamu helyett össze,
és megfogni saját kezem, gyerünk,
lássunk világot, mert van magány ott is,
jobb mint a kín, élettelen testruhában.
0 Megjegyzések