Anita Kent: Vajon hová lesz?

Tudom, ti porba hulló fejek,
Vétlenek álarcát viselő arcok,
Egyszer álomból felnyí szemetek,
Forrnak a mindennapi harcok,
S lássátok mit követnek,
Emberek.

Fáradságotok hiába téve félre,
Bizonytalan pilléreken a támasz,
Könyörtelen lesz a vége,
Ha majd végül elfáradsz.
Érdemeitek elvétve,
Kéne.

Háborgó tenger mi körül vesz,
Védtelen árnyékot vet,
S az ártatlan, aki tesz,
Irigyelt tetteit homály fed.
Bátorság vajon hova lesz?
Kellesz.

S az érzelem, kérdem én,
Szégyenletes fordulat?
Ahány ember annyi körülmény,
Egy forrásból fakadó a gondolat,
S mégis, tetteink másról árulkodnak.
Az együtt érzés hová lesz?
Felejtesz.