Ősz-illatú már a fák nevetése,
csak az alma héja tartja az időt,
medencénk ölében is meghűlt a víz,
szótlanul sárgulnak a dombtetők.
Gyökér rozsdásodik fáradt avarba,
lassan ringatni készül új életet,
egyenes derékkal körtáncot járnak
fölötte a ráncba csavart levelek.
Lefelé hajlik szomorúfűz fejed,
szelíd bölcsességű a kezed, simít.
Hallgat a szemed, öreg este fed,
kintről titkok ékköve világít.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések