lepedőnk alá borsószemek
gurultak, s mi álmatlanságba,
hogy plafonig néztünk, nem tovább,
bágyadt holdfény a vacsoránk,
és nem terült csillag az ágyra.
Hideget hoztak a hajnalok
és a hirtelen kihűlt matracot
fordítottuk még hátha,
belénk alszik az éjszaka,
mellénk bújik a Nap maga,
fényfodrot sző ránk a vágya.
Úgy ébredtem, hogy más a kék,
szemzugba ült a szürkeség -
a nélküled kósza árnya,
és úgy ébredtem, hogy hittelek,
magamat egésznek csak veled,
tűz vagyok, tűz vagy, máglya.
0 Megjegyzések