Szomorú az est néma hangja
S hallgatag a szív magánya.
Csak az éjszaka homálya vet rá néma fényt.
A fény csendes,édes a csókja
Lelkemet sugarával megbabonázta.
Halk dobpergések adják hírül szomorú létemet,
Csendes szóval a lágy muzsika elő csalogatja énemet.
Mardossa a testem szomorkás nyugalmát,
heves lüktető dalba sodorja a fantáziát...
S a képzelet ,elragad a vagy szárnyakad ad.
Szárnyalás utat ad a fény felé,
A nyugalom mezején valahol
felvillan a már pihenő napsugár pillantása
melegségével megérint,elbűvöl a varázsa.
Nyugovóra hajtsa fejét az álmom,
Csendes éj dallama az már halványul.
Megébred a Hold ,s a hangja felcsendül,
megnyugszik a lelkem, s arcomra ezüst pírja ül.
Egy csillag rám kacsint,álomba ringat el,
s fényével puha takaróba bujtat be.
0 Megjegyzések