Ma a forró nyárhoz öltözöm,
sétálok a sárga díszkövön.
Föntről izzón tűz le rám a nap,
bámulom a szökőkutakat.
Ragyogó most az én városom,
napfény nevet tetőn, házsoron.
A fák alatt árnyas tereken,
a korzózó ember megpihen.
Leülök egy piros padra én,
újságomat lebbenti a szél.
Ilyenkor az időm jól telik,
amíg várlak, olvasok kicsit.
Úgy látom, hogy közelegsz felém,
mosolyogsz rám eléd megyek én.
Menjünk tovább, fogom a kezed,
amerre a sárga kő vezet...
Mindenfelé kirakat virít,
és a napfény jó kedvre derít.
Itt a téren zene hangja száll,
míg csipeget sok-sok kismadár.
Csilingelve jön a villamos,
oly vidáman szól a hangja most.
Talán azért, mert velem lehetsz,
én szeretlek és te is szeretsz.
Fagyit vegyünk? Sorba állok hát,
kivárom a vevőknek sorát.
Mint virágot, nyújtom át neked,
Fagylaltozom boldogan veled.
Ilyen egy szép, békés délután,
városunkban, nyárnak derekán.
Árnyat vet ránk templomunk fala,
nézd, mosolyog minden ablaka.
0 Megjegyzések