Árva, sivárrá kopott lélek
Idegen sorsok kereszttüzében
Hamvadó gyertyaként pislákolva
Társra vár, hogy egyként vele égjen.
Félénken keresi megváltó útját
Lepusztult, kiégett világban,
Megfáradtan, s elgyötörten,
Bűvös kör belsejébe zártan.
Fehér-fekete torz képű maszkok
Veszik körül, s tompán bámulva néznek,
Ijesztő, üres tekintetek kutatva
Lelkébe átok-jeleket vésnek.
Nyomokat hagynak légiesen tiszta
Érzései tejfehér pergamenjén,
Mocskot, piszkos szennyfoltokat
Ejtenek habfényű sziluettjén.
Megfojtják vidám természetét,
Szétzúzzák keblében a szívet,
Az örök láng halovány melegét
Már csak legbelül, elzárva érzed.
S ha mégis az új úton rátalál
Az a szikra, mely tűzzé formál,
Szétárad a lélek, s feléled
Egy fenséges, perzselő főnixmadár.
(2011. április 02.)
0 Megjegyzések