Mikor felértem a Csillagos kunyhóhoz, feljebb emeltem a tekintetem. A lélegzetem elakasztotta a lenyűgözően hatalmas látkép. A Fertő tó terült el a szemem előtt. Remegő délelőtti pára burkolta be az egész tavat, színe a távolsággal arányosan fokozatosan hajlott át halvány, testetlen vízkékbe. Csak a festő szeme tudta volna átfogni az átforrósodott levegőben szinte elfolyó növények harmonikus sokaságát. Az előtérben még meg lehetett különböztetni a természet tömör, de mégis lágy árnyalatait, amiből a tó összetevődik: A régi nád árnyékában az új nád és az új sás kadmium-sárgával kevert zöldjét .- Mert tombolt a nyár .- A békalencse és a békatutaj távolságában szürkében játszó apró belső tavak azúrkékjét, melyek rendezetlenül folytak bele a látképbe. S végül a tó százszorosan ismétlédő leheletét, az elmosódó párát, mely felhőnek volt rajzolva az óriási égre. És mindezt összetömörítve, egymásba gyömöszölve, modell-méretekre lekicsinyítve, hogy elférjen e kiterjedt, sőt határtalan zsúfoltságban. Innen, a Csillagos kunyhótól nézve.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések