Lángpatak szökell a gyehenna völgyön
át, nem engedem kezed még el, édes.
Áldozatra szánjuk a lángszilánkot,
izzon örökkön.
Ringat egyre szent szerelem patakja
el, sodor messzire sodra fodra
lágy habok mezőin is át, te ekkor
már magad óvod.
Árva lettem általad, őröl átkod -
itt maradt az illattod - éber álma.
Kárhozottan éhezem én a jóra,
csókra. De várlak!
Jéghegyek között az ezüstfolyó fut,
fonja fodros életen át remények
olthatatlan ékparazsát, a szívben
izzik örökkön.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések