Kétszer tépett leveléből
a szerencsegyalázat…
- Lóherémből fosztogatott
s nem hagyott mást
csak szakadt szárat. -
Kaphatnék érte szépet,
könnyűt és muzsikáltat,
de nem lesz szerencséje
az ilyen…- magamfajtának -.
Marad a magyarnak a
kényszerű gyalázat…
S én sem kapok mást…
csak zárt faágyat.
Eggyé válik velem
az ihletett magyarázat,
s énekem sem szól
majd másnak…
Csak neked…
tarkón lőtt Fortunának.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések