Kiált a világ, könnyezik,
Mély fájdalom üli meg
Sebzett szívét.
Lázas pillanatok hevében
Nyújtja letépett karját
A fény felé, kiutat remélve.
Mi az, mi békéjét rombolja,
Ki az, ki lelkét tiporja
S dönti a porba. Le.
Kiált a természet. Sír.
Paradicsomi valója
Messze tűnőben.
Emberkéztől rogyva
Hull a mélybe
Jobb jövőt remélve.
Szennytől védve
Tán jön új nap az égre.
Hirtelen.
Kiált az ember. Zokog.
Önző lénye az, mi ide vezette.
A pusztítás szele, mi erővel hajtja,
Nem törődve, csak előre a bajba.
Lásd ember saját műved!
Lásd a jövőt, és cselekedj!
Ne múltként révedjünk vissza
A honba, mely lehetne tiszta
És bűntelen.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések