Életünk varázsa lassan illanni készül,
Szépkorba lépő időnk fájón fakóra őszül.
Magányos megalkuvásunk kora elérkezett,
Megtörte arcunkat is az emlékezet.
Ifjonti hév gyöngyei az út porába vesztek,
A szétgurult gyöngyök után hiába kapkodunk,
Nem parancsolunk már a reszkető kezeknek,
Így lassan újabb útvesztők felé iparkodunk.
Kerestük életünk értelmét, néma titkait,
Elmondtuk már létünk szavait, vallomásait,
Ordítottunk, sirattunk és szerettünk, ha kellett,
Erőnkből nap-nap után kevesebbre tellett.
Csendesülve fogadjuk, mit az élet ránk mér,
Sorsunk most már pillanatra szűkülő holt idő,
Reményünk, összes vágyunk mennyei hazát kér,
S az emlék lélekvirága porból szívekbe nő!
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések