Zsédely Tibor: Remény

Már hálót sző a reggeli pirkadat,
de nem tudok aludni míg látom arcodat.
Mióta megláttalak pillantásod kísért.

Úgy érzem, sok hűhó semmiért.
Mikor rád gondolok az idő elszalad,
végtelennek tűnik minden pillanat.

Nincs előttem más, csak idő és tér,
mindent megtennék szerelmedért.
Karikás ostorral csapkodod szívemet,
Ez az a dolog, mi engem megihletett.

Minden nap látlak,
pedig nem vagy az enyém.
Mégsem mondom hogy útállak,
mert van még remény.