Felsőbb rendű lények.
Ki csupán saját maga által eltaposott porszeme önmagának.
Retináján keresztül kémlel,
S, azt hiszi mindent lát.
A Kék bolygó Istene.
Magát szúrja mellbe.
Állatot boncol.
Növények méhébe harap.
Lelkükön áttipor.
Folyton csak elemzi a földet.
Nem tudja mi a jó mi a rossz neki.
Talán mire elpusztul a világ.
Sikerül neki.
Előrébb nem jut,
Csak, mint egy kis gyerek gyurmázik.
Felnőttként vakon sétál át más világokon.
Ő az egész föld agya.
Élőként a boncasztalon,
Fekszik előttünk a föld.
Saját anyánkat kibelezzük, szétszabdaljuk.
És nem értjük.
Miért érezzük magunkat egyedül.
Árván valamerre menekülünk.
Talán,
Értünk jönnek, és haza visznek?
Nézem a kezem.
Nem értem.
A sok elmebeteg között.
Elmebetegként léteztem.
Rohanó tudat, mely végtelen.
Körbe körbejár.
Az elme véges.
Hol van értelem?
Egy szó mit senkise talál.
Csak szálak között kutat.
Otthon vagyok.
Máshol nem lehetek.
Mégis mindenki fél!
Vagy,
Csak én ijedtem meg.
0 Megjegyzések