Nagy Attila Puli: Memoár

Memoár - A Magyar Labdarúgó Válogatottért szólt, a "Nagyasszonyunk hazánk reménye" egyházi ének, a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológián
Már rég óta tervezem, hogy a memoárjaimban megírjam, mi is történt, milyen szakrális esemény, a nyolcvanas évek derekán, Erdélyben, a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, amikor a Magyar Labdarúgó Válogatott játszott, vagy klubcsapatok játszottak nemzetközi meccset. A magyar-dán mérkőzés napja, az újabb magyar remények napja erre jó alkalom. Hát igen, vagy húsz éve újra és újra reménykedünk, hogy lesz még feltámadása a magyar futballnak.
A katolikus teológián elég sokan kedveltük a focit. A fotbal, nagy népszerűségnek örvendett. A Magyar Labdarúgó Válogatottnak szurkolni nemzeti űgy volt, legfőképpen a focikedvelő erdélyi katolikus papságnak. Szülőfalum, Gyergyóditró, katolikus papja, dr Lőrinc József, annyira átélte a magyar válogatott meccseit, hogy egy idő után, Ida, a szakácsnője, gyakorlatilag a felesége, amikor a válogatott játszott, és az esperes hallgatta, akkor egy vizes ronggyal a háta mögött állt, hogy nehogy agyvérzést kapjon. Na de így is csak megtörtént, hogy egy vasárnapi misén, egy magyar vereség miatt az esperes rosszul lett. De egy olyasmit is mesélt magáról az esperes úr, hogy amikor Pesten doktorált teológiából, a Fradi nem kezdte a meccset, míg a "kispap" nem volt a lelátón.
A teológián, sok volt a focikedvelő. Rúgtuk is a bőrt. Gyulafehérvár, harmadik ligás csapatának edzője szerint elég színvonalasan. Én elmondhatom, hogy egy kicsit gyengébben, inkább lelkesen, de azért be-be találtam az ellenfél kapujába. Amikor nagyobb éves lettem, úgy harmad éves, akkortól már szervezgettem is a délutáni meccseket. Tekintélyt adott nekem, segített a szervezésben, hogy könyvtárosa lettem a teológia könyvtárának, negyedévtől főkönyvtárosa. Negyed, ötöd éven már kifejezetten én szerveztem a meccseket. Nem mindig ment könnyen. Volt amikor nehezen akart összeállni a két csapat. Ilyenkor aztán bedobtam olyan stikliket, hogy romlik el az idő most kell játszani, vagy jön a tanulmányi szesszió és most kell játszani mert a szesszióban nem lesz idő. Szesszióban meg arra hivatkoztam, hogy kell a mozgás, hatottak is a dumák.
Harmad évtől nem csak én jutottam hivatalhoz a teológián, hanem egy néhány kollégám is. Így lett Rózsa Gazsiból kántor, ami segített, hogy éneket rendeljek bizonyos alkalmakra a misén, vagy az esti ájtatosság alkalmával. Az én ötletem volt, hogy amikor játszik a magyar válogatott, vagy magyar klubcsapat játszik nemzetközi meccset, akkor az nap a misén, vagy az esti ájtatosságon, a “Nagyasszonyunk hazánk reményét” énekeljük. Ez az ének, magyarságért szóló katolikus Mária ének. Az énekben a magyarság, Máriát, mint a magyarok nagyasszonya védelmét kéri. Ez az ének volt az amely által az erdélyi magyarság, nyíltan is kifejezhette vallásos nemzeti érzelmét, még a kommunizmusban is. Ezt nem csak a teológián énekeltük, miséken is énekelte a nép. Amikor a misén szólt az ének akkor azok is tudták, hogy meccs van, akik amúgy nem voltak foci rajongók. Teljesen más volt az a nap, amikor ez az ének szólt. De még a teológusok is lelkesebben énekelték ezt a Mária éneket, mikor azért imádkoztunk, hogy nyerjenek a magyarok.
Akkora volt a focirajongás, hogy a Videoton, amikor kiütötte a Mancestert, akkor a lelkigyakorlatot tartó páter, Tempfli, másnap a reggeli punkta elején, bejelentette a győzelmet. Azért kellett bejelentenie, mert nem volt szabad meccset hallgatni, teljes szilencium volt egy hétig.
Természetesen meghallgattam a románok nemzetközi meccseit is, de ellenük szurkoltam. Így keletkezett, egy román győzelem alkalmával, az a rémhír, hogy a románok győzelme miatt összetörtem a rádiót. Képzelem, hogy milyen jó hírem lehetett a román szekuritátén, mert biztos, hogy oda is eljutott az álhír, vagy ha az nem is, akkor a tény, hogy a románok ellen szurkolok. Soha nem felejtem el, amikor a román Dinamo foci csapat a Bayern Münchennel játszott. A filozófia tanárom, Jager Péter bánáti sváb volt és épp a Bayern volt a kedvenc csapata. Valahonnan megtudta, hogy én a románokkal szemben a németekkel tartok. A meccs napján, az órája közben méltóságteljesen megjegyezte, hogy mi Nagy Attilával tudjuk, hogy kinek szurkolunk. Gondolom ez célzás is volt, azon bánáti sváb, német évfolyamtársamnak, aki német létére a románokkal tartott.