Kardos Győző: Rekviem...

Egy nemzet áll, a sírgödör szélén.
Meggyalázva, taposva ősi vérén.
Isten ítéletét várván - bűnös vagy!
Belebukva a sírba, örökre, gyáván.

Ébredj fel!
Te, aljas népség!
Hogy aljas vagy?
Számomra, már nem is kétség!

Minden újaidon ezernyi vétség!
Kezed mocskos!
A fejed sem tiszta, aki még igaz,
az mind, ennek a levét issza.

Istened a pénz,
És a hatalom!
Szabadság helyett - fejedet,
igába hajtod, mint a barom.

Nézel és nem látod!
Hallasz de nem érted!
Kik vezetnek - ők,
magukért vannak, és nem érted!

Meddig tart ez a vakság?
A gyáván eltűrt rabság!
Meddig tart ez az értetlenség?
Meddig tart még, ez a Pató tétlenség?

Mikor fogsz már össze? Mikor mész az utcára?
Hogy így add a világ tudtára,
valami nincs rendben - e honban,
mely fetreng erkölcsi romban!

Aki halogat és nem vet magokat,
élet sem sarjadhat belőle,
mert meddő az a lélek - kérlek!
A magyarok istenére - ébredj!

Én, egyedül kevés vagyok - a toll és a papír.
Én, ébren vagyok! - És mit látok?
Körülöttem gyász, és pokol honol.
Milliónyi lelki halott - emberi romok.

Te konok - magyar! Mikor fogsz már össze?
Mikor már késő lészen? - Zúg a harang!
Nem hallod! - Mikor már nem lesz vissza út,
mert a sírgödör betakar, egészen?

Mond magyar, mit ér az életed?
Ha csak rabságban élheted!
Az ember szabadnak születik!
Rabnak, csak a gyávát vihetik!

Aki felad mindent! - Aki gyáva!
Aki nem tesz ellene - pedig kellene!
Az ilyen népnek, nincs feltámadás!
Mert az ilyen nép, a sírban, még mélyebbre ás.
Rekviem egy nemzetért - mely valaha - e földön élt.
Majdan híre, és hamva sem marad - érte harang se szól.
Elfeledik, mert aljas és gyáva maradt!
Nem volt benne egység, és nem volt benne akarat.