Szürke fátyla mögé bújt a lenyugvó Nap,
s arcomhoz ért Október jéghideg keze.
Töprengtem tétován, mit mondjak utólag,
de várt már az Este, hogy távozzak vele.
Én nem mertem akkor a szemedbe nézni,
mert hány ezer pillangó szállt volna felém...
és rám förmedt bennem a féltékeny Semmi.
Köd gyűlt a bús magány alkonyodó egén.
Hogy min tűnődtem akkor, már nem is tudom:
kifolyt belőlem, s mintha tóba torkolna,
összegyűlt kisfiús tanácstalanságom...
Vajon érzed-e, amit kimondtam volna?
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések