Szalkári István: Hagyaték

Voltam kőművese éveimnek,
és csináltam szarból várat,
majd laktam éveken át
e tákolmányban !

Éltem ,mint hobó,
szakadt magányomban,
hátamon vittem házam,
mentem , vitt orrom ,lábam
előre --hátra gőzös homályba,
s talált üvegekben leltem
kortynyi vacsorámat !

Mint kitaszított bujkáltam,
erdőn, mezőn ,városokban,
fát ,füvet, hidat megunva
áztattam agyam filléres ,
buja mámorokban !

Üldözöttként deresre húztak,
vertek szóval, gumibottal,
mert nem hittem :
Leninnek ,Marxnak ,
kik kábítottak
a kommunizmussal !

Majd felébredtek álmaim,
léptem keréknyomra bukkant,
asszony , család ,munka ,
ez nyújtott célt, értelmet,
és lett vágyaim jussa !

De ketté vált a nyom ,
kátyúba gurult a kerék,
itt ragadtam, túl a lét felén
nincs társ , tűzhely, remény ,
hogy lesz majd asszony
ki kezem fogja egyszer !

Ennyi volt kimért porcióm,
s eltűnök csendben , hirtelen ,
ki suttogja szelíden nevemet,
ha csak süppedő nyom leszek ,
jel nélküli gazos rejteken ?