Reiszky Beáta: Klementina hercegnő születésnapja

Képzeletem messze száll, 1863 áprilisában jár.
Itt áll előttem Klementina, Ná

poly- szicíliai hercegnő.
Komornája éppen most segítette rá pompázatos selyemruháját, ékkövekkel teli aranydiadémját. Sürgölődik, forgolódik az Udvar, nagy nap a mai, Klementina születésnapja van.
Károly Szalvátor főherceg, Klementina hites férje, főúri partit rendez felesége számára.
A birodalom legnemesebb főurai hivatalosak ezen eseményre.
18 szakács főz a palota konyhájában. Az ebédlőben a szolgálók, filigrán munkával díszített arany evőeszközöket helyeznek a gazdagon faragott ebédlő asztalokra.
Arany és ezüst kupákat és serlegeket a legzamatosabb óborokkal töltik meg.
Klementina kitekint öltözője ablakából és látja az előkelő vendégek érkező hintóit.
A törékeny termetű nő fogadásukra indul. Szelíd arcán jámbor mosollyal üdvözli az érkezőket.
- Hercegnőm! Fogadd el ajándékomat! – bókol egy éltes főúr és egy rőf kézi hímzésű vörös bársonyt nyújt át.
- Egyenesen Párizsból hozta a futár. Útközben megsérült a ló, megbotlott egy farönkben. Hiába noszogatták, nem akart tovább menni. Gondoskodni kellett egy másikról. A makacs mént meg, lelőtték. A te ajándékod nem késlekedhetett!
- Szépséges Klementina! Én egy aranypántlikás selyemruhát hoztam neked. Anyagát a leghíresebb velencei kalmár szerezte meg számodra. 5 cseléd dolgozott rajta 5nap, 5éjszakát. – adta át egy kalapos előkelő hölgy.
- Én egy velencei tükröt hoztam neked, hogy minden pillanatban láthasd szépségedet. – szólt egy pöffeszkedő úr.
- Nézd ezt a gyöngysort! A legtökéletesebb igazgyöngyökből készült. 15 gyöngyhalász gyűjtötte. Az egyik oda is veszett a tengerbe…
- Drágakövekkel kirakott nyakéket hoztam neked. Középen briliáns, körben rubintok. Az ékszerész magas árat kért érte, össze is különböztünk… De ez az ékszer téged illet hercegnőm.
A látogatók csak úgy özönlenek és terítik ki ajándékaikat Klementinának. Ő csak áll és dermedten nézi a kincseket. Testben itt van, de gondolata messze réved. Protokolláris kedvességgel viszonozza a bókokat.
Elkezdődik a lakoma. Fácánleves gőzölög porcelántál mélyéből, óriási tálon, sült malac gubbaszt, citrommal a szájában. Iszogatnak az urak, egyre hangosabbak, a bor beszél belőlük.
Éppen ebben a pillanatban egy szegény öregember érkezik a palota kapujához.
- Hé te paraszt! Takarodj innen! - áll elébe az őr.
- Ajándékot hoztam Klementinának!
- Te hoztál ajándékot? Te rongyos! Üres a kezed és üres a tarisznyád!
- Ajándékot hoztam!- ismétli az ember. Közben belenéz az őr szemébe.
A kemény katona tehetetlenné válik, így a szegény ember előtt szabaddá válik az út. Úgy tájékozódik bent az épületben, mintha mindig itt lakott volna. Egyenesen az ebédlőbe tart.
A nemes urak arca már püffed és pirosodik a jófajta bortól. Az öreg vándor egyenesen Klementinához megy.
Egyszerre áraszt magából erőt, határozottságot, melegséget, békét, szeretetet, boldogságot. A hercegnő szívében érzi lényét. Sosem látta ezt az embert, mégis határtalan szeretet keríti hatalmába. Átöleli a jövevényt. A nagyurak elképedve nézik. Hogy piszkíthatja be a hercegnő a drága ruháját egy ilyen kopott, poros vászoninggel?!
- Maradj itt a palotában!- kérleli a hercegnő és közben olyan boldogságot érez, mint még soha.