Kitéped lelkem névjegyét,
És magaddal viszed a hosszú útra,
Netán ha hiányoznék,
Előveszed újra meg újra.
Ha nekem fáj,
Neked is égetnie kéne,
Most bánatom fest hamuszürkét
A ragyogó égre.
Ennyi volt hát nem több
Mit egymásnak adhatunk?
Volt idő mikor úgy hittem,
Csak együtt halhatunk.
Hogy kezem örökre
Átkulcsolja kezed,
Egyedül nekem ragyog,
Mosolyog a szemed.
Ha meghalnék tán nem fájna,
Hogy mást is fogsz szeretni,
De őszintén és tiszta szívből,
Csak rajtam bírsz nevetni.
Most már tényleg úgy lesz,
Hogy nélküled kell élnem,
Nem. Ó nem,
A haláltól már nem kell félnem.
Örökre kicsúszol ölelésemből,
S ahogy távolodsz a szélben,
Térdre rogyva bőgök,
Reggel, este, s délben.
Hát tépd ki lelkem névjegyét,
És vidd is el az útra,
Ha esetleg hiányoznék,
Már nem leszek, de Te vedd elő újra.
Ha nekem már nem fáj hisz nem vagyok,
De neked létem kéne,
Bánatom majd szívet rajzol,
Nézz fel rám az égre.
0 Megjegyzések