Váczi Vincent: Fának születtem

Fának születtem.
Ligetnek szívében álltam délcegen,
Az évszakok forgását boldogan viseltem
Az emberek terhét csak figyeltem, figyeltem
Egyszerű fának születtem,
Ligetnek szívében éltem könnyeden.

Jött a fiú, könnyedén lépve
A terheket oldotta és engedte a szélbe
Sarka alatt új tavasz fakadt -
Új idők bimbóztak az ég alatt

De kik a terhet cipelni vágyták
Haragos fejszéjük törzsembe vágták
Délcegségemet könnyen elvetették,
Könnyed létemet nagy teherré tették...

Bár születtem volna szélnek
Hogy szöget ne fogjak
Hogy új időknek érkezését hirdessem a térnek.

Bár születtem volna fűnek,
Puha párnájának
S ha kalapácsnak súlya száll,
Csak lágyan elfeküdjek
Ha áldott lépte nyomán tavasz
fakad, boldogan nőjek.

Deréknak kemény, vállának nehéz,
Szögeknek ölévé faragott a kéz,
mit tudatlanság ver bilincsbe,
és félelem feszít ökölbe.

Bár születtem volna víznek,
Utolsó hűs kortynak,
A megtört testet tovább ne törjem,
De megszenteljem szavát a szívnek,
ha tó tükrében igent mond az égnek...

Bár lehettem volna szél,
Mi lelkeddel útra kél
Bár lehettem volna fű,
fekhelyednek friss, könnyű...
Bár lehettem volna tó, csónakodat ringató...

Fának születtem,
és most visszhangot ver bennem
a kereszttűzbe szorult jellem,
Mely mégis fellegként gördül az ember felett,
Mutatván, a mennyhez merre menjen.
És hiába feszült a törékeny test ellen
Az elme leple, hisz szabad a szellem...
A szemfedő is félrelebben
ÉS felragyog Bettlehem
Mert Bettlehem örök, végtelen.

Fának születtem, enyém a tett terhe
De ki ismerhetné a tervet, hogy utunk merre vezet...?
Kereszt lettem, vászon lettem
Az élet borával megfesttettem
És felszentelt az akarat,
Mely áldozattal rengette meg
A lelkünket fedő falakat.

Kérgem örök keresztté lett,
A fiú a legszebb oltárrá tett,
hol a tudatlanság megfeszül
S az áldozat új létet szül.

Lehettem volna szél vagy víz vagy fű
De létem most büszke, s mily egyszerű...
Hisz egyszerű fának születtem,
és most az Ember ébredtét viselem.