Szendrői Csaba: Bölcső döntés

Ebédelnék csak az ízek,
ráncba szedik a bőröm,
egy bőrönd, egy kabát,
a falhoz nyomom épp
fojtogatni szép, dúdolom.
 
Ajtóm bevágom, keleti vászon,
kényelem-halál, nyugati magány,
délben a naplemente,
reggelente elfelejtve,
a jelen nem a jövő,
a jelen nem a múlt.
 
Felszakadt váladékot a aszfaltra,
magad megvigasztalva,
kavicsát rúgva a végtelenbe,
életösztön, ösztönélet,
dohát inhalálom, elsüppedt a tat,
máglyáját rakom hajórakományra,
hideg hajnali szél,
kétezer valahányban.
 
Elgondolázol,
 himbált plombád lerázva
viszolygó tömegek súly nélkül,
Newton elszédül,
filozófiája a világnak,
imádkozol, mert imádnak,
köldökzsinórod szakad belé,
anyád küldd odébb,
lépd át a határod,
meglátod, nincs is, míg el nem zárod
magad valóságát
a valóságtól magától,
éhségedet a zabálástól,
félelmed a magánytól…