Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Nagy Attila Puli

1962. november 21-én született Gyergyóditróban. Teológiát és újságírást végzett. A Háromszéki Kökös községben lakik. Ditróban érettségizett, 1981-ben. Ugyan ebben az évben felvételizett, a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiára. Tanulmányait 1982 őszén kezdte meg. Öt évet járt Gyulafehérvárt, de a hatodik évben megszakította teológiai tanulmányait. Utána, hogy egy kicsit védve legyen a Securitatétól, a román állambiztonságiaktól, Szászmedgyesen húzódott meg, sekrestyés-harangozóként.
Közben áttért az unitárius egyházba, és kérte a felvételét a teológiára, mely engedélyt, csak 89 után kapta meg második kérésre. Udvarhelyen, 1990 tavaszán, mint helyettesítő tanár földrajzot tanított, ősztől pedig megkezdte tanulmányait, Kolozsváron a protestáns teológia unitárius karán. Ezzel párhuzamosan, a Babes-Bólyai Tudomány Egyetem, magyar irodalom karán, egy két éves újságírói szakosodást végezett.
A teológia elvégzése után, 1992-ben lelkészi kihelyezést kapott a Kökösi Unitárius Egyházközségbe, ahol majdnem három évet volt lelkész, felmentéséig.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések