Fehér Tímea: A Sors

Tán egyszerűbb lenne, ha többé nem látnálak,
Ha életemből végleg kiradíroználak,
Mint egy rossz emléket, elfelejtenélek,
Ha elmémből örökre kitörölhetnélek.
De szívembe már mélyen beleégett arcod,
Így feladom ezt az értelmetlen harcot.
Gyenge vagyok ehhez, inkább megelégszem,
Azzal, hogy belőled ennyi az én részem.
Majd áltatom magam, hogy ez csak egy álom,
S naiv áhítattal, reménykedve várom,
Hogy a valóság is ilyen szép legyen,
Mert most ingoványon élem életem.
Tán egyszerűbb lenne, ha lelkemnek helyén
Kemény és szigorú sziklát nevelnék,
Féltve őrizném, mint apró gyermeket,
Akit csak közömbösséggel etetek.
Talán könnyebb lenne, ha nem tudnám, ki vagy,
Ha sosem hallottam volna hangodat,
De ez nem volt véletlen…A Sors keze,
S már nem tehetek semmit ellene.
És ha tehetnék is, már nem akarok,
Lényednek láncra vert rabja maradok…