Amikor a csend némán honol,
repedezett penészes falon,
nem tudni mennyi éve árva
hegedűnek mind a négy húrja.
Amikor már nem dalol a szív,
merev ujjak ölelése sem hív,
ott lóg elhagyott fal peremén
egy hegedű, mely csillog fényén.
Akkor sírt igazán az a perc,
mikor otthont nálad olykor kért,
hegedű ritmusán himbálózott
szerényen, szívednél kopogott.
Most már csak a csend némán honol,
olykor az üres ház kong, az dalol.
Emlék ruhát ölt magára a perc,
szívekből ki-ki tör, akár az érc.
repedezett penészes falon,
nem tudni mennyi éve árva
hegedűnek mind a négy húrja.
Amikor már nem dalol a szív,
merev ujjak ölelése sem hív,
ott lóg elhagyott fal peremén
egy hegedű, mely csillog fényén.
Akkor sírt igazán az a perc,
mikor otthont nálad olykor kért,
hegedű ritmusán himbálózott
szerényen, szívednél kopogott.
Most már csak a csend némán honol,
olykor az üres ház kong, az dalol.
Emlék ruhát ölt magára a perc,
szívekből ki-ki tör, akár az érc.
