Gyere velem a rengetegbe, s lássam rajtad
az állatot; légy vad és üldözz amíg tudsz;
hisz emberként én is állat vagyok. Ha
sarokba szorít végtelenségem, s mást nem
tudok, kibújik belőlem az a természet, mivel
mindannyian titkolózásba vagyunk –
örök barátként titkon rejtegetőzve; igen,
állatok. Vadász fegyvered a szíved, s
artériáid ravasza feszül, ha valami olyat
kelt benned életre a másik, mitől e
önkívületi ösztön agyad trónjára kerül.
Mint őszi éhség idején őzek, szarvasok,
disznók, dúvad állatok egymást találják,
úgy fertőz meg a szenny, ez a tiszta
gátlástalanság – a
tied vagyok!
S vágyom hogy széttépjen,
szétráncigáljon minden pillanatod,
fogad, harapásod a legemberibb
ösztön ez; gyere, légy a vadállatom.
Ne fojtsd el, mondd ki, ne rejtsd,
engedd hogy kitörjön, az izmaidnak most,
adj végtelen erőt. Vadásszunk egymásra
s ne kíméljünk elveket, és ha felbontasz,
magunkat fogod látni; a bennünk lévő,
csupasz szerelem tetemet.
irodalom.jpg)