Ha megjövök, csak szótlanul
leülök, s nézlek; majd jóllakok.
Szemeimmel táplálkozok, s
nézem hogyan fogy el minden
lényed. Mit nekem készítettél
napközben, s amiért egész nap
epedtem, ezért neveletlenül
felzabálom. S nem kérek érte
elnézést, se bocsánatot, s még
vágyam se lesz csillapodott, de
ha végeztem, kicsit megnyugszom.
Remegő kezeimből a rángást
elcsitítom, s leheverek megmaradt
szerelmed mellé. A gőzéből nagyot
szívok, megmerítkezem benne,
s ha újra enni kíván kedvem,
megint harapok, bár tudom, ismét
éhes maradok. Majd újra
leheverek melléd, s mint csönd
a szüntelen hangot; elfogadom -
mind éhezik ki szeret, s mindnek
kevés abból a sok.
veled egy
falattal se többel, örök korgó
gyomorral.
s hol van az a gát, ami
nem törik el, ha bennem
minden ordibál?
meg akarlak tartani. Ez
valami olyasmi, amit ha
te nem érzel, te se vagy
semmi.
Elhagytam a jót, a rosszat,
s a szépet, s arra vetemedtem,
hogy majd az éjszaka
