S által-repűlt setét honjába:
De kedvem újra bé-borúlt.
Mit várom végemet heába?
S esdeklem a halál után?
Vélvén, hogy fájdalmim meg-szűnnek,
Ha napjai majd által-tűnnek,
Bús éltemnek, s az Ég meg-szán -
O Sors! mert nints többé reményem -
Alá nyomott a tsüggedés -
Hogy fel-virradhat még Nap-fényem:
Utól értt a bal-végezés -
O szánj-meg, s vond-elébb halálom!
Meg-halni nékem tsendes álom.
Tekéntsd keservim! nem de nem
Lassú halál bús lételem? -
Ha e világon annyi élni:
Mint úntalan jajgatni, félni,
Sorvadni a kereszt alatt:
Még nem az ember által-hat
Az életnek keskeny köréből,
S a főld gyomrába vissza tér,
S a Végezés rejtett töréből
Ki-fejtve gyászos véget ér: -
Ó már meg-érttem a halálnak,
Szegezzd rám mérges íjjad! ím
Már nintsenek több könnyeim -
Szép napjaim mord télre válnak,
Pályámat el-futottam; ints!
S indúlok önnként a határra,
S bé-zárom éltem - a halálra
Már senkinek több jussa nints.
1790.
