Magam sem tudom, ki s milyen vagyok,
Mit keresek itt, és mit találok.
Fejem zűrzavarában hallani
Egy kérdést, melyre nehéz adni
Rendes, jó és értelmes válaszokat.
Próbálom sorba rakni a szavakat,
De ezek nem állnak össze, rímbe,
Így hát csak írom tovább körbe,
Fonom tovább a gondolataim
Sorát, miközben ölelem a macim,
Mikor rájövök, hogy nincsen semmim,
Ami elég lenne, hogy legyen valamim,
Bár a semmi is valami.
Én vagyok a kis semmiség,
Amely ha kell a mindenség.
Ha kell mosolyod forrása,
Máskor zokogó vállad támasza.
A didergő lelked fűtése is,
Amely felolvasztja a jeget is.
Talán sokszor mellettem elhaladsz,
És rólam rosszat gondolhatsz,
Mert csak én állok egyedül, szótlan,
És széttekintve alaposan,
Várva a szóra, az érintésre,
Melytől éled lelkem reménysége.
S célom követése érdekébe,
Mindent belefoglalok e versbe.
"Ki vagyok én?" - ezt kérdezem én is,
De erre mondd, mit felelhetek?
Egy kisember a tömegből aki,
Kinek gondolkodása kirí.
De tudja, hogy csak így lehet önmaga,
Aki olykor megingathatatlan.
Néha felnőtt, máskor gyerekes,
De pontosan így tökéletes.
Kinek páncélja a büszkesége,
Palástolva így törékenysége.
Kinek fegyvere a türelmetlen hallgatás,
Kit sokszor fojtogat sírás,
De ezt nem tudhatja senki,
Hogy ne árthasson senki neki.
Kinek e földi küldetésem
Az igaz, boldog mosoly hintése.
Mit keresek itt, és mit találok.
Fejem zűrzavarában hallani
Egy kérdést, melyre nehéz adni
Rendes, jó és értelmes válaszokat.
Próbálom sorba rakni a szavakat,
De ezek nem állnak össze, rímbe,
Így hát csak írom tovább körbe,
Fonom tovább a gondolataim
Sorát, miközben ölelem a macim,
Mikor rájövök, hogy nincsen semmim,
Ami elég lenne, hogy legyen valamim,
Bár a semmi is valami.
Én vagyok a kis semmiség,
Amely ha kell a mindenség.
Ha kell mosolyod forrása,
Máskor zokogó vállad támasza.
A didergő lelked fűtése is,
Amely felolvasztja a jeget is.
Talán sokszor mellettem elhaladsz,
És rólam rosszat gondolhatsz,
Mert csak én állok egyedül, szótlan,
És széttekintve alaposan,
Várva a szóra, az érintésre,
Melytől éled lelkem reménysége.
S célom követése érdekébe,
Mindent belefoglalok e versbe.
"Ki vagyok én?" - ezt kérdezem én is,
De erre mondd, mit felelhetek?
Egy kisember a tömegből aki,
Kinek gondolkodása kirí.
De tudja, hogy csak így lehet önmaga,
Aki olykor megingathatatlan.
Néha felnőtt, máskor gyerekes,
De pontosan így tökéletes.
Kinek páncélja a büszkesége,
Palástolva így törékenysége.
Kinek fegyvere a türelmetlen hallgatás,
Kit sokszor fojtogat sírás,
De ezt nem tudhatja senki,
Hogy ne árthasson senki neki.
Kinek e földi küldetésem
Az igaz, boldog mosoly hintése.