Balogh-Altmann Bea: Őszi tárlat

Csak ámulok a tündöklő határ
mérföldekre nyúló
képei láttán;
nézem, ahogyan a nappal
festői álomvilágba szunnyad
és hűvösödő rónák
köd áztatta zöldjét
az elmúlás lélegzete simítja.
Halkan lüktet a pihenő táj;
szarvas szökell át a mezőn,
kecses lényét a távoli holdsugár
bebarangolja.
Megnyugvás fogaton utazó
csönd-lángok tüze
néhol fel-fellobban,
- szépségét örökül hagyva -,
s az angyalarcú éjben
rozsdaszín levelek keringője
búcsúztatja a
rőt avarba hulló nyarat...