Víz tükrében ringatódzik
a bíborszínű napsugár,
Távolban egy vitorla úszik,
`s a vízen fátyol pára száll.
A partról nézem elmerengve
a sima tükrű tó vizét.
Hány emlékem eltemette,
`s hány sóhajom hordta szét.
Aludni készül már a nádas,
vadréce rejtett fészkére száll.
Méltósággal - királyi szárnyas -
ring a vízen egy hattyúpár.
Parti kövekre - testüket ölelve -
halk csobbanást csókol a hab.
A hegyek mögött készül az este,
hogy kioltson minden sugarat.
Távol a város ezer zsivajától,
feledve azt, mi fáj ott legbelül,
hörpintek a szépség poharából
és szívem édes örömre derül.
0 Megjegyzések