Jóllakni csak egyszer! De igen csekély
A nyugdíj, s a rokkantsági segély.
Fűtenénk, de arra már végképp nincs esély.
Szólanék e versben mindenkihez
Mihez kezdhetnénk így, mondjátok, mihez?
Vérzik a Föld, száz sebből az ország
Gondtalan kezek keverik a kártyát.
A csóró az, ki sohasem kap lapot,
Átdidergi az éjszakát, éhezi a napot.
Szegény a nép, mint a „templom egere”,
Lassan a Balaton sem lesz a magyarok tengere.
Pedig ő ott van, a gyönyörű Balaton,
Óriás plakát a falakon.
Kampányolni minek milliárdokért?
Osztanátok szét, míg kér a nép!
Mert ha nem kér, de „fölkel, vesz, ragad”
Hová bújtok majd hitvány „urak”?
Ha majd lesújt az igazság ökle,
Nem teszitek az országot tovább tönkre!
Szétfagy a vezeték, vízben úszik a lakás,
Jelenünk (jövőnk is?) egy hatalmas rakás….
Az ablakon jégvirág, kilincsre fagy a kezünk,
Törtető honatyák, miért teszitek ezt velünk?
„Miért vagytok ti kiváltságosok?”
„Miért csupán a jog tinálatok?”
Tisztes polgárok vagyunk, nem csupán állatok.
Noha „birkák” vagyunk, tűrünk, szenvedünk,
Szűkül a gyomor, fogytán kenyerünk.
S ha nem születik gyermek, véged nemzetünk!
Persze kinek nem inge, nem veszi magára,
Bár közülük sokakat küldenénk máglyára.
Mi haszna? Hisz meg sem égnének, pokolfajzatok!
Mintha nem is lennének anyaszülte, érző magzatok.
Édes kicsi hazám, drága Magyarország,
Dicsőség helyett szenny, és bánat száll rád.
De még nem temetlek, Isten megsegít,
Benne bízom, hitem nem hagy el.
Ő vigyáz reánk, csak a földi láp nyel el.
Mutatja az igaz utat, s mit kell tenned,
Ha hittel kéred, minden nap lesz mit enned.
Ezért száll Egekbe sóhajom, s imám,
Ajkamat hiába is hagyná el több sirám.
Bejegyezte: kiskató
){kind=link}
0 Megjegyzések