Hogyan
győztem
első
rész
A nap már bekukucskál
az ablakon, amikor Anya ébreszt. Megvárja, amíg kinyitom a szemem, ad egy
puszit a homlokomra és máris indul dolgozni. Muszáj kipattannom az ágyból, mert
képes lennék délig is aludni. Kibotorkálok a fürdőszobába, fogat mosok,
felveszem az itthoni kezeslábasomat és kimegyek a jószágoknak friss vizet
önteni. Ez az én dolgom reggelente. Szurtos kutyánk a sarkamban jár, mintha meg
kellene védenie a tyúkoktól, kacsáktól, meg az ólban röfögő malacoktól. Fekete,
nedves orrával a lábszáram böködi, hogy vele is foglalkozzak, de nincs időm rá.
Sietnem kell, mert hét óráig még le is kell tusolnom.
Felébresztem a
testvéreimet, és amíg készülődnek, elkészítem a reggelinket, amely legtöbbször
citromos tea és zsíros kenyér, mert ez utóbbit jól lehet variálni. Hol
pirospaprikát szórok rá, hol meg zöldpaprikát vagy paradicsomot karikázok a
tetejére. Uzsonnára vajas kenyér dukál, vékonyra szelt olcsó párizsival, erre
nem sajnálja Anya a pénzt, nehogy azt mondják, hogy éheztet bennünket. Ebédet
ingyen kapunk az iskolában, mégis valami legyen a gyomrunkban.
A hatodikba járó öcsém
falja a kenyeret, most nagyon finom, mert a tegnap esti krumplifőzelékhez
sütött szalonna zsírja került rá, és egyenesen mennyei a frissen szedett
paradicsommal, amelybe úgy harap bele, mintha egy mosolygós nagy kerek alma
lenne.
A húgom bezzeg
fintorog, inkább forró kakaót inna, a felét benne hagyná a bögrében, abba
aprítaná a kissé száraz kenyeret, amely magába szívja az édes nedűt és nagy
élvezet kikanalazni. De az ünnepi reggeli, és ma hétköznap van. Hiába legkisebb
gyerek, másodikos, mégis minden este legalább egy órát olvasnia és számolnia
kell Peti felügyelete alatt, ahelyett, hogy kényeztetnénk, mint a druszáját,
Pankát, akit minden nap kocsival hoznak-visznek az iskolába és már mobilja is
van.
Legkésőbb fél nyolckor
elindulunk az iskolába. Egész úton fogom Panka kezét, mert képes elcsatangolni
útközben. Észrevesz minden élőlényt, legyen az bogár, lepke, gerle vagy éppen
gólya. Legszívesebben egész nap ezekkel bíbelődne, megfogná, simogatná,
kényeztetné, megfigyelné, mit csinálnak, mint etetik a kicsinyeiket.
Peti előttünk
szökdécsel. Tudom, hogy az uzsonnáját máris megenné, de előttem nem meri
elővenni a táskából. Az első órája előtt úgyis befalja, mert a nagyszünetben
Balázs házilag készített hamburgerét falatozza, melyet neki ígért az angol házi
dolgozat megírásáért. Az öcsém már csak ilyen, mindig üzletel.
Messze lakunk az
iskolától, egészen a falu szélén. Útközben nem győzünk köszöngetni. Majdnem
elfelejtek Varjas bácsinak visszaköszönni, annyira lefoglalnak a gondolataim.
Szorítom Panka kezét, hogy feljajdul. Ma derül ki, hogy az igazgató bácsi
benevez-e a megyei tanulmányi versenyre, amely ha jól sikerül, ingyen tanulhatok
az alapítvány jóvoltából, és elhelyezést is kapok a modern kollégiumban,
melyben minden szobához számítógép is tartozik. Most csak a könyvtár ingyenes
számítógépét használhatom, ha éppen akad rá időm.
Holnap lesz a verseny,
a megyeszékhelyen, magyarból és matematikából, lesz írásbeli és szóbeli is. Két
hónapja titokban készülök rá, pedig nem is biztos, hogy mehetek. Anyáék úgysem engednek el, mert akkor ki
vigyázna a testvéreimre és a gazdaságra, amíg a felnőttek dolgoznak. Mégis reménykedek,
hátha sikerül bejutnom. Ez akkor is nagydolog
lenne, ha végül itthon maradnék. Nem telik új ruhákra, pedig oda nem mehetek
ezekben az agyonmosott, kifakult blúzokban, melyeket a hosszú és a rövid
farmernadrághoz, meg az egyetlen farmer szoknyámhoz viselek. Ennyi az egész
éves ruhatáram. Itthon maradok és fodrásznő leszek.
Nagyon nehéz tizennégy
évesnek lenni. Ha most megállíthatnám az időt, örökre élvezhetném az új
iskolát, a napfényes termeivel, a hatalmas ebédlőjével, a jól felszerelt
tornatermével. Az utóbbi kettőt két éve építtette Hornyák Rebeka édesapja,
adományként. Legalább is azt mondta polgármester úr az évnyitón.
A nyolcadikosok között
ketten vagyunk kitűnő tanulók, az „A” osztályos Rebekával. Valószínűleg kettőnk
közül választ az igazgató bácsi, hogy ki vegyen részt a megyei versenyen.
Beterelem a testvéreimet
az osztályaikba és felmegyek a második emeletre, ahol a sarokban van az
osztálytermünk, amely a legvilágosabb az összes közül. Köszönök és helyemre
húzok, a középső padsor utolsó padjába, mert senki sem akart mellém, a félig
cigány mellé ülni ötödikben, s így maradok egyedül. Nem is bánom, mert kényelmesen
elférek, és nincs, akiről másolnám a leckét, vagy akinek súgni kellene
feleléskor.
-
Szia, Pampuska! – lép hozzám Pákozdi
Balambér – Tudod, hogy megküzdünk egymással a megyei tanulmányi versenyen való
részvételért? Csak ketten mehetnek és rajtad kívül Hornyák Rebeka, Suta Samu és
én is menni akarunk. Apám tegnap megbeszélte a dirivel, hogy írat velünk egy
tesztet, akiké a legjobb lesz, azok mennek. Ne hidd, hogy nyerni tudsz!
Felfogtad, te fánk képű fruska?
Felfogom, hogyne fognám
fel, hogy a polgármester és a jegyző fiával, meg a község legnagyobb
jótevőjének, a gyümölcsfeldolgozó tulajdonosának a lányával nem igazán
versenyezhet a magam fajta.
Esélyem sincs a
nyerésre. Nekem nincs módomban külön órákra járni, nincs laptopom sem, a
könyvtárba is akkor tudok elmenni, ha Anya korán hazaér a munkából és vigyáz a
testvéreimre.
-
Meglátjuk, Balambér!
Az osztálytársak csak
fél szemmel figyelik beszélgetésünket. Nem akarnak állást foglalni, mert a
polgármester fia erős és erőszakos, félnek is tőle, meg az apjától is. Egyedül
Suta Samu, a jegyző fia, merészkedik a közelünkbe. Megragadja az osztálytársam
karját:
-
Hagyd a fenébe, Balambér! Győzzön a
jobbik, mindig azt mondja az apám és igaza van. Gyere, becsöngettek. Üljünk a
helyünkre.
Végszóra belép a
terembe Paula néni, a történelem tanárunk, aki egyben az osztályfőnökünk is.
-
Jó reggelt, gyerekek!
-
Jó reggelt, tanár néni!
A tanári asztalra dobja
a naplót, a tankönyvet és egy kupac fehér lapot, hogy csak úgy csattan. Felkapjuk
a fejünket. Hűha, rosszkedvű Paula néni, ebből feleltetés lesz. Hirtelen
mindenki összehúzza magát, mintha ott sem lenne, abban reménykedve, hogy a
tanárnő mást hív ki felelni.
Nem félek, szeretem a
történelmet, amely úgy ragad meg az emlékezetemben, hogy otthon nem is kell
tanulnom, elég, ha figyelek az órán.
-
Holnap kezdődik a megyei tanulmányi
verseny. Két főt delegálhat az iskolánk, ezért mindkét nyolcadikos osztállyal
az első két órában megíratjuk a tavalyi verseny feladatait. Az első órán magyar
nyelv és irodalomból, a másodikon pedig matematikából. Ezzel iskolánk vezetése
valamennyi tanulójának esélyt biztosít a megyei versenyen való részvételre.
Délre kijavítják kollégáim a dolgozatokat és eredményt hirdetünk. Kérlek
benneteket, hogy mindenki válasszon magának egy jeligét, ezzel biztosítjuk az
anonimitásotokat. Kérlek, Balambér, itt vannak a borítékok, adj mindenkinek
egyet és egy írólapot. Írjátok fel a borítékra a jeligéteket, az írólapra meg a
neveteket és tegyétek bele, zárjátok le. Készen vagytok? Rendben. Kiosztom a
feladatlapokat, írjátok rá a jeligéteket és összeszedem a borítékokat. Ez a
jeligétek lesz a matematika feladatoknál is.
Pontosan 45 percetek van a megoldásokra. Figyelem, idő indul!
Zúgolódnak a többiek,
pedig nincs igazuk. Így tisztességes, hogy legyen esélye mindenkinek. Hogyan is
gondolhattam, hogy Rebekával kettőnk között dől el, ki mehet a versenyre. Ezek
szerint két hely van és nem egy, mint azt hittem. Biztosan nem figyeltem eléggé,
amilyen szeleburdi vagyok. Pampuska a becenevem, ami fánkot jelent, legyen hát
fánk a jeligém. Igaz, erről rám ismernek, de mindegy, úgyis az számít, milyen
jól oldjuk meg a feladatokat.
A jobb oldali
padsorban, velem párhuzamosan ülnek a fiúk, Samu és Balambér. Összedugják a
fejüket, valami olyasmit mond Balambér, hogy nem erre számított. Nem kettő
osztálytársát kell legyőznie, hanem a két osztályból összesen ötvenkettőt. Ezt
igazán nem mondta a diri az apjának, hogy a tavalyi verseny feladatait kell
megoldani.
Ezek szerint a
polgármester úrnak sem mond el mindent az igazgató bácsi. Jó buli, de jobb, ha
elkezdem a feladatokat, amelyek olyan ismerősök! Ezekről is beszélgettek az
elmúlt két hétben, biztosan nem véletlenül. Egy rövid esszét is kell írni, azt
hagyom utoljára.
Paula néni a padsorok
között járkál, megszokásból, mert puskázni nem lehet és nem is érdemes.
-
Ha készen vagytok, nézzétek át, hozzátok
ki, tegyétek a tanári asztalra és kimehettek, hogy ne zavarjátok a többieket.
Még tizenöt percetek van.
Gyorsan átnézem a
feladatokat, nem kell javítani semmit, azaz, ha kellene, sem veszem észre. Pisilnem
kell, mint mindig, ha ideges vagyok. Sietek a tanári asztalhoz, leteszem a feladatlapot
és kimegyek az osztályból. Hátamon érzem Paula néni szúrós pillantását,
biztosan csóválja is a fejét, hogy ilyen gyorsan készen lettem, de nem mondhatom
neki, hogy bepisilek, ha nem megyek ki gyorsan.
A mosdóban Rebeka a
mobilján beszél valakivel. Suttogóra fogja, ne halljam, miről beszél, azért
annyi kivehető a beszélgetéséből, hogy panaszkodik az apjának, hogy mennyire
nehezek a feladatok.
Gyorsan kezet mosok, és
magára hagyom Rebekát. Jó neki, hogy mindene megvan, laptop, mobil, szép ruhák,
finom ételek. Reggelente a testvérével együtt sofőr hozza az iskolába, nyáron meg
tengerparton nyaral az egész családja. Jó neki ezért is, mert nem kell otthon
csinálnia semmit, és a keze is puha, lakkozott a körme. Bezzeg az enyém kicsit
érdes, a mindennapos munkától.
Nem baj, most nyáron mi
is nyaralunk! Megyünk a Balatonra. Apa
megígérte! A szállásért nem kell fizetni, egyik munkatársa odaadja a nyaralóját
ingyen. Nem tudunk egyszerre menni, mert valakinek vigyázni kell a gazdaságra. Három
napra megyünk Pankával és Anyával, utána pedig Apa megy Petivel. Három napig
áztathatom magam a tóban és még az is lehet, hogy meg tanulok úszni! És Anya
megígérte, hogy vesz nekem egy új fürdőruhát, kétrészes bikinit. Pankának is,
magának is. Egy vagyon lesz, de biztosan megéri.
Mindig a pénz, pénz, pénz!
Miatta nincs velünk Apa, hétfőtől péntekig kétszáz kilométernyire lévő városban
dolgozik, egy nagy építőipari cégnél. Konténerben lakik, így a szállásért sem
kell fizetnie. Igaz, a ballagási ruhámra valót is összespórolta a kávé pénzből.
Inkább reggel korábban kel egy órával, lefőzi az ötven kávét és eladja a
többieknek. Egy kávé egy százas.
De úgy hiányzik!
Anya is jobb kedvű, ha
itthon van Apa! Akkor sokat bolondozunk. A kertben bográcsban főzzük a finom
pörköltet, ilyenkor Apa a szakács, és mindhárman ott segédkezünk körülötte.
Anya pedig a konyhában süteményt süt, és ha nem figyel rá senki, közben
dúdolgat.
Kinyitom a folyosó
végén lévő ablakot, és mélyeket lélegzek a kintről beáramló levegőből. Orgona
illatot érzek.
Kicsengetnek, és az
osztálytermekből tódulnak ki a gyerekek, csivitelnek, szaladgálnak. Lenn, az udvaron, Peti odaszalad Pankához és
a kezébe nyom valamit, s máris fut vissza a barátaihoz. Panka kettétöri a tábla
csokoládét és a felét a druszájának adja.
-
Vigyázz, Pampuska, kiesel!
Satu Samu megfogja a
karomat, és a vállam felett kinéz az udvarra. Egyre közelebb hajol hozzám,
lassan teljesen a hátamhoz simul:
-
Mit nézel annyira? Látom már, a
húgainkat figyeled.
-
Engedj, Suta, eredj innen, még kiesek az
ablakon!
Mit vihog, nem is
értem! Megfordul és gyorsan otthagy.
A matematika feladatokat
is könnyen megoldom, mert a szakkörön ilyeneket gyakoroltat velünk Gádorosy
tanár bácsi, aki úgy magyaráz, hogy azt nem lehet nem megérteni. Harmincöt perc
múlva elkészülök, fogom az uzsonnámat és kiviszem a feladatlapot. Elkapom Satu Samu
pillantását. Rávigyorgok, hogy én már kész vagyok és kimegyek a teremből,
egyenesen az udvarra.
Az ebédlő bejárata
előtt két konyhás néni cigarettázik. Nem akarok velük beszélgetni, inkább leülök
az egyik padra, a bukszus árnyékába és előveszem az uzsonnámat. Vajas kenyér
zöldpaprikával. Panka mindig éhes, ezért a szendvicsébe dupla adag párizsit
tettem. Petit nem féltem, biztosan nem marad éhen.
Hajaj, innen is hallom
a konyhás nénik beszélgetését, de nincs kedvem messzebb menni, meg éhes is
vagyok. Nagyokat harapok a vajas kenyérből.
-
Jaj, Katikám, bajban van Gádorosy úr.
Tudod, tegnap délután éppen vittem a tanáriba a kávét, amikor a polgármester
hívta, utána meg Hornyák úr, tudod, az új üzem tulajdonosa. Hiába füleltem, nem
értettem mindent. Valamilyen megyei tanulmányi versenyről volt szó, hogy jó
lenne, ha a gyerekeik mennének oda az iskola képviseletében. Nem irigylem az
igazgató urat, de biztosan kitalált valami jó megoldást, mert Paula tanárnővel
bezárkóztak az irodába. Még akkor is ott voltak, amikor hazamentem.
A többit már nem hallom,
mert lehuppan mellém Samu, kezében két banánnal. Az egyiket nekem nyújtja:
-
Fogadd el, Piroska, kell az energia.
-
Köszönöm, de nekem is van uzsonnám.
-
Ez csoki helyett van. Anyukám nem enged
sok édességet enni. Edd csak meg! Finom, érett.
-
Megoldottad a feladatokat?
-
Meg. De már nem ellenőriztem, mert
Balambér állandóan böködött, hogy segítsek. Nem fogja fel, hogy nekem az „A”
feladatlapom van, neki meg a „B”. Te melyiket kaptad?
-
Nem is tudom. Nem figyeltem.
-
Tudod, hogy Panka csokoládét adott az én
kishúgomnak?
-
Tudom, hát.
-
Miért nem hozod el hozzánk játszani?
-
Messze laktok.
-
Ez csak kifogás. Rebekáké sem laknak
közelebb. Jó, Balambérék a szomszédjaink. Állandóan egymásnál lógunk. Jó lenne,
ha ti is eljönnétek.
-
Jó. Majd megbeszéljük.
Mit mondjak ennek a
szemüveges, komolykodó fiúnak? Nekem nincs időm lógni.
Ebéd után összeszedem a
testvéreimet, három órakor elindulunk haza. Fél négykor már cserélem a vizet a
kacsák és a tyúkok előtt, zöldet szedek a malacoknak. Peti közben összeszedi a tyúkólban
a tojásokat, egyenesen a tojástartókba, amelyeket a fel kell tenni a kamrában a
polcokra, nehogy valami, vagy valaki kárt tegyen bennük. Egyszer már megloptak
bennünket, napközben. Azóta zárjuk a kamra ajtaját. A porta védelmére a második
szomszéd nekünk ajándékozott egy keverék farkaskutya kölyköt, amely megvédi
ugyan a házat az idegen betolakodóktól, de ha nincs kulcsra zárva a kamra,
képes kinyitni az ajtaját és megdézsmálni az eladásra szánt tojásokat. Öt óra
körül megérkezik Anya, és amíg a vacsora elkészül, addig tanulunk. Utána Peti
még tanul Pankával, nekem pedig segítenem kell Anyának a jószágok körül. És
vége a napnak.
Nem, nekem egyáltalán
nincs időm együtt lógni senkivel.
Finom a banán és jól is
esik.
Samu leveszi a
szemüvegét. Most látom, milyen szép kék szeme van. Nem is olyan nagyképű, mint amilyennek hittem.
Négy éve osztálytársak vagyunk és összesen nem beszéltünk négyszemközt annyit,
mint most.
-
Tudtad, Samu, hogy Rebeka és Balambér
apukája felhívta az igazgató bácsit a holnapi verseny miatt?
Csak bólint és
mosolyog.
-
És miért nem mondtad el nekem?
-
Mert nem érdekes. Estefelé felhívta aput
Gádorosy Géza bácsi és elmondta, hogy mi történt. Engem kiküldött apu a
szobából, de hallottam a beszélgetést. Neki is azt mondta, amit nekem szokott,
hogy győzzön a jobbik, és nem szabadna senkit kizárni abból, hogy indulhasson a
versenyen. Az alapítványról is beszéltek, de azt már nem hallottam, mert Panka
nyúzott, hogy menjünk el biciklizni.
-
Nekem már mindegy, hogy sikerül vagy
nem. Úgysem engednek el anyáék.
-
Tévedsz! Most miért vagy ilyen
pampuskás? Kötelező a versenyre menni az iskola képviseletében.
-
Középiskolába úgysem mehetek.
-
Nehogy azt hidd, hogy a többiek többet
tudnak nálad.
Kicsengetnek. Samu
megsimítja a fejemet és felpattan. Úgy otthagy, mintha leprás lennék. Persze,
Balambér barátja előtt szégyelli, hogy velem beszélget.
Jó is, hogy elment
Samu, mert Peti öcsém most engem keres.
-
Szia, Pampuska! Hoztam neked egy
hamburgert, nagyon finom, én már ettem egyet.
-
Köszi. Láttam, hogy Pankának csokit
adtál. Honnan szerezted?
-
Hornyák Balázstól. A két hamburgerért
megírtam neki az angol házi dolgozatát, a csokoládéért meg megírtam a matek
leckéjét.
-
Nagy vagy, öcskös! Mi meg a holnapi
megyei tanulmányi verseny miatt teszteket írtunk.
-
Tudom, mondta Balázs. Mérgelődött is Rebeka
miatt, hogy stréberkedik. Mikor tudjátok meg, hogy kik mehetnek?
-
Délben.
-
Drukkolok neked, Pampuska!
Olyan gyorsan
elviharzik, hogy szólni sem tudok. Kibontom a hamburgert, és úgy falom, mintha
ma még egyetlen falatot sem ettem volna.
Az ötödik órában mindkét
nyolcadikos osztálynak le kell mennie a tornaterembe, ahol Gádorosy igazgató
bácsi és Paula néni vár bennünket.
Ott szaladgálunk mind
az ötvenhárman, csivitelünk, annak örülünk a legjobban, hogy elmarad az óránk.
Balambér Rebekával beszélget, mit beszélget, sugdolózik.
Mit is mondott Balambér
Suta Samunak? Nem számított arra, hogy ötvenkét társát kell legyőznie.
-
Figyelmet kérek, gyerekek!
Mély hangja mintha
kissé rekedt lenne.
-
Mint tudjátok, a településünkön a Fiatal
tehetségek Alapítvány, minden évben egy tehetséges nyolcadikos tanulót
kiválaszt, akinek a középiskolai tanulmányait finanszírozza. Ebben az évben úgy
döntött az alapítvány vezetése, hogy a megyei tanulmányi versenyen
megmérettessék annak a tudása, akit ez a megtiszteltetés ér. Minden tanulónknak egyenlő esélyt kívánunk
biztosítani, ezért került sor a tudásotok felmérésére, az elmúlt évi versenyfeladatok
megoldásával. A legeredményesebb két tanulónk részt vehet a holnapi
megmérettetésen. Mindannyitok számára fontos azonban tudni, hogyan is álltok a
két alap tananyagból, ezért valamennyien kézhez kapjátok a kijavított
feladatokat, mégpedig a jeligétek alapján, melyeket remélem, nem felejtettétek
el, hiszen a két nyertesen kívül egyik tanulónkat sem azonosítottuk. Paula
tanár néni minden kérdésetekre válaszol. Most pedig, kérem, hogy a két legjobb
eredményt elért tanulókat, Tappantyús Piroskát és Suta Sámuelt, jöjjenek velem
az irodába, hogy a holnapi utazás részleteit megbeszéljük.
Menet közben látom,
amint Rebeka és Balambér előveszi a mobilját.
Az igazgatói irodában legnagyobb
meglepetésemre ott vár bennünket Anya és Zelda néni, Samu anyukája.
Először nem is értem,
hogyan kerülnek ide, ám az igazgató bácsi elmagyarázza, hogy behívatták a
polgármesterhez, holnap tíz órára, ezért nem jöhet velünk. Zelda néni visz el
bennünket és velünk is marad a verseny végéig.
-
Piroska, édesanyád vállalta, hogy Suta
Pankára is vigyáz holnap délután, mert elhúzódhat a verseny. Még egyet tudnod
kell. Nincs akadálya annak, hogy a megyei Móricz Zsigmond Gimnáziumban folytasd
a tanulmányaidat, az alapítvány támogatásával, amennyiben a tanulmányi
versenyen eléred a minimum szintet. Nem lesz gond, meglátod. Most pedig,
menjetek haza, pihenjétek ki magatokat.
Samu megragadja a kezem
és futunk az osztályunkba a táskánkért.
-
Aranka, felhívjuk a munkahelyét, hogy
már nem megy vissza. Utána hazavisszük hozzánk a gyerekeket, hadd készüljenek a
holnapi versenyre. A legjobb lenne, ha Piroska ma nálunk aludna, Panka meg
maguknál. Holnap pedig egyenesen magukhoz megyünk a verseny után. Rendben?
Anya először szabódik,
utána beleegyezik.
Samu megfogja a kezem
és húz maga után Zelma néni kocsijához.
Boldog vagyok!
Én már nyertem!
Egy barátot bizonyosan!
-0-0-0-
Reggel hatkor ébreszt
Zelma néni, és fél hétkor útnak indultunk. Készített nekünk az útra egy halom
szendvicset és két-két üveg üdítőt. Samu nagyon álmos, nem szokott ilyen korán
kelni. Öt perc alatt elalszik a kocsiban, fejét a vállamra hajtja, s én
mozdulni sem merek, nehogy felébredjen.
-
Piroska, nyugodtan görgesd arrébb Samut,
teljesen elnyom téged. Jobb, ha magad is pihensz egy keveset.
-
Köszönöm, nem vagyok álmos.
-
Hány órakor kelsz?
-
Hatkor.
Nincs kedvem
beszélgetni. Irigylem Samut, hogy képes aludni, bárcsak én is tudnék!
Zelma néni energikusan
vezet, talán kissé gyorsan is megyünk. Nézem a tovasuhanó tájat és az jár az
eszemben, hogyan birkózik meg Anya egyedül a gyerekekkel.
-
Baj van, kislányom? Nagyon elmerengtél.
-
Nincs semmi baj.
-
Izgulsz?
-
Egy kicsit.
Bevallhatnám, hogy
nagyon is izgulok, de ahhoz gyáva vagyok. Nekem nagy a tét, nem úgy, mint
Samunak. A középiskolai tanulmányaim múlhatnak a mai szereplésen. Igaz, tudja
ezt Zelma néni is.
Nyu-godj meg
Pam-pus-ka, nyu-godj meg Pam-pus-ka, hajtogatom magamnak, hátha valóban
megnyugszom.
A kocsi motorjának
egyenletes duruzsolására elnehezedik a szemhéjam, és lassan én is elalszom. Álmomban
megyünk a strandra, mind az öten, a Satu és a Tappantyús gyerekek. Nincs velünk
felnőtt, mi vigyázunk Samuval a kicsikre. Zöldeskék a medencékben a víz. Fejest
ugrálunk a mélyvízbe. A két Panka kézen fogva csobban a vízbe, lemerülnek, és
nem jönnek fel. Az úszómester utánuk ugrik és kihúzza a két kislányt, minket
meg leszid. Az úszómesternek olyan a hangja, mint Apáé.
-
Ébresztő, gyerekek! Úgy összeborultatok,
mint a káposzta levelek! Először is, gyertek, kiszállunk, bejelentkezünk és
megreggelizünk.
Úgy navigál bennünket
Zelma néni, mintha mindig ezt csinálná. Mindketten hunyorgunk az álmosságtól,
ahogyan maga előtt terel bennünket.
A megyeszékhely egyik
főiskoláján tartják a tanulmányi versenyt, melyre negyven településről érkezett
nyolcvanad magunkkal, plusz a kísérőinkkel ott tolongunk az előtérben. Pontban nyolc órakor megjelennek a szervezők
és egy magas, erős hangú tanár bácsi elmondja a verseny menetét.
-
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Kovács
Béla vagyok, a zsűri elnöke, és a vetélkedésnek helyet adó főiskola
főigazgatója. A tájékoztató után regisztráció következik. Mindenki mondja meg,
melyik iskolából érkezett és kik a szaktanárai magyarból és matematikából.
Kilenc órára négy csoportba osztunk benneteket. Négy osztályban lesz az
írásbeli, először matematikából, utána magyar nyelv és irodalomból. 11 órától
13 óráig szabad program lesz. Utána kezdődik mind a négy csoport számára a
szóbeli egészen 15 óráig. 15.30-kor
kihirdetjük, kik kerülnek a legjobb nyolc közé, akikkel újabb elbeszélgetés
lesz. Eredményhirdetésre 16 órakor kerül sor. Minden résztvevő oklevelet kap. Az
tantárgyankénti és az összetett első három helyezett értékes tárgyjutalmat, ami
ennél is fontosabb, továbbtanulási lehetőségeket kapnak. Engedjék meg, hogy
bemutassam az asszisztensemet, Pál Mónikát, aki itt lesz az aulában, és egész
nap az önök rendelkezésére áll. Az első emeleten a büfé folyamatosan üzemel.
Sok sikert kívánok minden résztvevőnek!
Zelma néni nagyon
ügyes, öt percen belül regisztráltat minket és máris terel kifelé bennünket.
-
Gyertek, kimegyünk, leülünk egy padra és
szépen megreggeliztek. Üres gyomorral nem lehet eredményt produkálni.
Szégyellem, de olyan
éhes vagyok, mint a farkas. Samu ímmel-ámmal eszegeti a szalámis zsemlét,
bezzeg én falom a rántott húsos szendvicset és almát is harapok hozzá.
-
Anyu, nagyon sokan vagyunk, lehetetlen
jó helyezést elérni.
-
Kisfiam, a részvétel a fontos, nem az
eredmény! Csak szépen töltsetek ki minden feladatot, amelyet tudtok. A többiek
sem okosabbak nálatok, legfeljebb több a tudásuk. A kettő nem ugyanaz. Az egyik
adottság, a másik meg szorgalom kérdése. És, te, kisfiam, ez utóbbival
hadilábon állsz. Látod, hogy Piroska milyen jó étvággyal eszik? Neked is meg
kell enned legalább egy szendvicset. Kislányom, te is figyelj ide. Biztosan nem
egy csoportban lesztek. Igyekszem mindkettőtökre ügyelni, lehetőleg ne
bóklásszatok el a termetek elől. Hoztam nektek egy kis üveg kristályvizet és
csokoládét, azt bevihetitek magatokkal. Itt a papírzsebkendő, azt is tegyétek
el. Megvannak a tollak, ceruzák? Akkor mehetünk, mert mindketten menjetek el a
WC-re is, mert kellemetlen, ha ki kell kéredzkedni. És mindenképpen mossátok
meg a kezeteket rendesen. Mehetünk?
Nekem már nagyon kell
pisilnem, mert ideges vagyok. Hogyan is mondta Zelma néni? A többiek sem
okosabbak nálunk, legfeljebb nagyobb a tudásuk. Ha ez igaz, márpedig Zelma
néninek majdnem mindig igaza van, akkor csak használnom kell a józan
paraszteszemet. Apu szerint ez a legfontosabb. A józan parasztész.
Miközben jól lesikálom
a kezem, rájövök, nincs miért aggódnom. Kezdek megnyugodni.
Mire végzek, Zelma néni
már megnézi, hogy melyik csoportban vagyunk. Samu az „A”-ban, én meg a „D”-ben.
Az a szerencse, hogy az első emeleten, egymás mellett van mind a négy terem,
így nem kell nagyon keresnünk egymást, ha végzünk.
-
Samu – súgom a pajtásom fülébe -, könnyű
lesz, mint a tegnapi teszt. Sose búsulj, oklevelet mindenképpen kapunk.
Végre mosolyog Samu,
leveszi a szemüvegét és megtörli.
-
Kösz, Pampuska, rendes vagy.
Zelma néni az
osztályterem ajtajáig kísér, és a kezembe nyomja a kristályvizet, meg egy tábla
csokoládét. Pedig azt mondta Samu, hogy az édesanyja nem szereti, ha a gyerekek
csokoládét esznek.
Senki nem akar az első
padba ülni, bezzeg én oda ülök, végre nem az utolsóban kell gunnyadnom.
Mindenki egyedül ül a padban, és minden második kap azonos feladatot, így sem
megbeszélni, sem puskázni nincs lehetőségünk. Többen riadt tekintettel
nézelődnek, ezen nekem nevetnem kell. Ja, könnyű nekem, akinek soha senki sem
súg, akinek senki füzetéből nem lehetett eddig sem puskázni!
Nagyon csinos, fiatal
tanár néni adja az instrukciókat. Legalább olyan szépen öltözött, mint Zelma
néni.
-
Gyerekek, negyvenöt percetek van a
feladatok megoldására. Aki készen van, kihozhatja és kimehet. Akinél mobiltelefon vagy számológép van,
hozza ide a tanári asztalhoz, ha végez, visszakapja. A jobb sarokba írjátok fel
a neveteket. Ha puskáztok, vagy beszélgettek, akkor elveszem a feladatalapot és
mehettek haza. Ha hoztatok magatokkal innivalót, vagy ennivalót, azt is
tegyétek ki a padra. Nem baj, csak lássam. Van kérdés? Nincs? Akkor kezdjétek
el a munkát.
Az egyik szöveges
feladattal nem boldogulok. Átugrom, csinálom a következőt. Harminc perc alatt készen vagyok, csak a
kimaradt feladat van hátra. Elolvasom, nem értem. Megint elolvasom, de nem
ugrik be egyetlen szabály sem, ami rá illenék.
Ho-vá mész,
pa-raszt-ész? Fe-le cu-kor, fe-le méz!
Zelma néni azt mondta,
hogy a többiek sem okosabbak nálunk.
Előveszem a
csokoládémat és elmajszolom. A felügyelő tanár néni mosolyogva nézi, mert
megolvadt a csoki. Nem nagyon, csak egy kicsit. Megpróbálom kristályvizes papírzsebkendővel
lesikálni magamról a csokimázt, és akkor egyszerre beugrik, hogy valamit nem
veszek észre a feladat olvasásakor.
Megvan! Csak számolni
kell, összeadni és kivonni!
Zelma néni egyszerűen
elneveti magát, amikor meglát, orromon egy csokoládé folttal.
-
Piroska, kislányom, azért nem kell
ennyire mohón enni a csokoládét! Menj, mosd le és még van tíz perced!
-
Készen vagyok. Nem megyek vissza.
-
Nehezek voltak a feladatok?
-
Csak az egyik. Arra egyetlen szabály sem
illett rá. Bocsánat, el kell mennem!
Gondosan lemosom az
arcom, és megfésülködök. A lehetőségekhez képest jól szeretnék kinézni, mert
fontos, hogy Samu ne lássa, mennyire megviseltek a matematika feladatok. A
magyar már könnyebb lesz.
Koncentrálj, Pampuska,
koncentrálj! Még nagyon az elején tart a verseny.
Zúdulnak be a mosdóba a
lányok, most lett vége az első negyvenöt percnek. Csivitelnek, nevetgélnek,
csak két lány beszélget komolyan, éppen arról a feladatról, amely nekem olyan
nehezen ment. Nekik egészen más lett az eredmény, mint nekem. Akkor ezt
elrontottam. Megyek is vissza Zelma nénihez, már ott van Samu is. Kiderül, hogy
neki is az az eredmény jött ki, mint nekem.
Zelma néni mobilja
csörög, int nekünk, hogy maradjunk, majd elmegy.
-
Nem tudom, kivel beszél Anya ilyen
sokat, ez már a harmadik telefon öt perc alatt. Vegyél, itt a szendvicses
csomag. A sonkás is finom. Kóstold meg. Egyél almát is. Kell az energia. Tényleg
csokis lett az orrod?
-
Persze. Sikerült kikennem magam, de
megolvadt a csoki. A tied nem?
-
Dehogynem. Csak én odaadtam a mögöttem
ülőnek.
-
Kéred ezt a sonkás szendvicset? Ez az
utolsó.
-
Edd csak meg, én már megettem a
kolbászosat.
Nagy a zaj körülöttünk,
minden gyerek hozzánk hasonlóan nassol, vagy üdítőt iszogat. Úgy látom, hogy a
kísérők többsége tanár, akik még megpróbálnak a nebulóknak instrukciókat adni.
Lehet, hogy Gádorosy tanár bácsi is ezt tenné, ha itt lenne velünk.
-
Szerencsénk van, hogy Anyu jött velünk.
-
Aha, én is azt hiszem.
A verseny asszisztens
hangosan felszólít bennünket, hogy menjünk vissza a termeinkbe.
-
Mi legyen a szendvicsekkel? Bevigyem
magammal? – tétovázik Samu barátom.
-
Hagyd itt, nem viszi el senki.
Rám néz, majd megrántja
a vállát és leteszi a csomagot az ablakpárkányra.
Visszaülök a helyemre
és iszom egy korty kristályvizet. Az is meleg már, de mindegy. Megkapjuk a
tesztlapokat és húsz perc alatt elkészülök. Csak az esszé van hátra,
fogalmazást kell írni, milyen egy átlagos napunk. Mindent leírok, csak azt nem,
hogy zsíros kenyér a reggelink. Szombat reggel Apa készíti, és mindig rántotta
van, vagy lecsó, esetleg tükörtojás. Sokat írok, mert éppen akkorra végzek,
amikor már beszedik a feladatlapokat.
A tömegben nehezen
keveredek oda Samuékhoz. Megvan a szendvicses csomag is, nem vitte el senki.
-
Gyertek, próbáljunk kimenni, tíz perc
múlva a pályaudvaron kell lennünk.
-
De miért, Anyu?
-
Meglepetés, kisfiam!
Zelma néni úgy
közlekedik a megyeszékhelyen, mintha itt lakna. Ismeri a mellékutcákat és
gyorsan a pályaudvarra érünk. Leparkolunk és megigazítja a sminkjét. Samunak ez
nem újdonság, már megszokta, hogy anyja tökéletes smink nélkül ki sem lép az
utcára.
Ha felnőtt leszek, én
is ilyen finom úrinő szeretnék lenni, mint Zelma néni. Ahhoz pedig sok pénz is
kell, tehát tanulnom kell, mert kétkezi munkával nem tudok sokat keresni.
Legalább is, a környeztemben egy gazdag ember sincs, aki a két kezével kereste
volna a vagyonát.
Zelma néni ügyvéd, Samu
apukája jegyző, így lehet sokat keresni.
Már engem is izgat,
hogy miért jövünk a pályaudvarra, elpocsékolva húsz percet a szabad időnkből.
Beérkezik a miskolci
gyors, melyről nagy vigyorogva, utazótáskáját a kezében lóbálva, leszáll az én
magas, napbarnította, szőke hajú Apukám.
Repülök hozzá és a nyakába ugrok, hogy majd’ feldöntöm.
-
Jaj, Pampuskám, megint nőttél, már nem
tudlak megtartani! – nevet Apa.
Samu is vigyorog, ez
számára is nagy meglepetés. Egyedül Zelma néni marad komoly:
-
Üdvözlöm, dr. Lilith Zelma vagyok, Samu
anyukája.
-
Kezit csókolom! Örvendek! Tappantyús
Péter.
Ha jól látom, Zelma
néni kézfogása legalább annyira kemény, mint Apáé.
-
Péter, ugye szólíthatom így? Kérem,
engem is szólítson csak a keresztnevem.
-
Köszönöm, Zelma, megtisztel.
-
Szóval, arra gondoltam, hogy még belefér
az időnkbe egy gyors ebéd. Láttam a főiskola közelében egy kiskocsmát. Ebéd
közben megbeszélhetnénk, amiért kértem, hogy jöjjön ide.
Apa ragaszkodik hozzá,
hogy vendégül láthasson bennünket, melybe nagy nehezen beleegyezik Zelma néni.
Már elmúlt negyed egy, amikor kihozzák az ételeket.
Apa vicces
történetekkel szórakoztat bennünket, részint, hogy lecsillapodjak a meglepetés
okozta feszültségből, részint nyilvánvalóan nem akar előttünk Zelma nénivel
arról beszélgetni, ami miatt idejött. Samunak tetszenek Apa történetei, jobban
csillog a szeme, mint a szemüvege. Még egy tortaszelet is belefér az időbe,
amíg a felnőttek megisszák a kávéjukat. Zelma néni is feloldódik, jókat
nevetnek Apával, néha magam sem tudom, hogy mi lehet olyan vicces.
A tantermek ajtaján ott
a névsor, hogy milyen sorrendben kell bemennünk. Apa velem van, Zelma néni meg
Samuval. Mindketten a csoportunkban az első néggyel megyünk be és jó húsz perc
múlva jövünk ki. Mondanom sem kell, hogy Apáékat komoly beszélgetésben
találjuk, és amint észrevesznek bennünket, a levegőben hagyják lógni az utolsó
szavaikat.
-
Gondolják meg, Péter, az alapítvány nem
csupán ad, de kér is, ha belegondol, akkor nem is keveset…
Fogalmam sincs, miről
beszélgettek, csak az a biztos, hogy ezt velünk nem akarják közölni.
-
Mi újság, fiatalság? Hogyan sikerült a
szóbelitek?
Samu izgatottan
magyarázza, milyen kérdéseket kapott magyarból és a két tanár jó fej volt. Az
egyik előtt laptop volt és folyamatosan írta fel az eredményeket, s matekból is
ő kérdezgetett. Nálam is így volt, csak engem matematikából kérdezgettek
többet.
Apa felhívja Anyát,
hogy Samuék ma este nálunk vacsoráznak, úgy készüljön és büszke lehet rám, mert
Samuval együtt mindketten jól szerepelünk a versenyen.
Fél négykor az aulában
a zsűri elnöke megpróbálja túlkiabálni a nagy zsongást.
-
Megszületett a közbenső eredmény, azaz
szeretném ismertetni azon résztvevőink nevét, akik az első nyolc helyezés
sorrendjének eldöntése miatt, újabb elbeszélgetésen vesznek részt. Akiknek
mondom a nevét, kérem, jöjjön ide hozzám: Satu Sámuel, Tappantyús Piroska….
Nagyot dobban a szívem!
Jaj, még nem fejeződött be a kérdezősködés, pedig már mennék haza mielőbb!
-
Apa, muszáj mennem?
-
Igyekezz, Pampuska, muszáj menned. Légy
ügyes! Látod, Samu már elindult.
Odabenn hatan ülnek a
tanári asztalnál. Egyiküket sem láttuk eddig. Mindannyian kapunk egy sorszámot.
Leülhetünk és kapunk kérdéseket. Aki tudja a választ, annak fel kell tartani a
sorszámát. Ha valaki rosszul válaszol, az kiesik. Hárman maradunk talpon és
innentől kezdve felváltva kérdezgetnek bennünket, de nem csak a versenytárgyakból,
hanem a többiből is.
Az eredményhirdetésre
jóformán már csak vagy húszan maradunk gyerekek, mert az oklevelet postán
küldik meg. Matematikából első vagyok, magyarból meg Samu nyer. Összetett
eredményeinket illetően mindketten elsők vagyunk, második nincs, harmadik pedig
egy helyi fiú. Ezen Apáék nagyon meglepődnek, hiszen sokkal erősebb iskolából
voltak itt tanulók, mi pedig mégiscsak egy vidéki kis általános iskolából
jöttünk.
Átvesszük az
okleveleket és könyvutalványokat a zsűri elnökétől, aki egy alacsony, kövér
bácsihoz vezet bennünket.
-
Kedves Satu Sámuel, Tappantyús Piroska!
Gratulálok a kiváló eredményetekhez! Dr. Nagy Péter vagyok, és azért vagyok
itt, hogy mindkettőtöknek tovább tanulási lehetőséget és kollégiumi ellátást
ajánljak fel, egy fővárosi gimnáziumban,
melynek igazgatója vagyok. Erről szeretném értesíteni a szüleiteket, ezért
vegyétek át a levelemet. Egy héten belül várom a döntésüket. Még egy dolog, melyet fontosnak tartok.
Mindkét nyertesünk ugyanazon kis településről jött. Ez az elmúlt tíz évben még
nem fordult elő. Javaslom a verseny elnökének, hogy a nevezett iskola
igazgatóját terjessze fel kitüntetésre a megyei önkormányzat kulturális
vezetéséhez.
Minden szem Zelma
nénire irányul, aki kihúzza magát és odamegy a köpcös bácsihoz. Kezet fognak és
megszólal:
-
Nagyon köszönöm a gratulációkat,
Gádorosy Géza igazgató úr nevében. Boldog vagyok, szülőként, mert a kisfiam és
az osztálytársnője elsők lettek! Büszke vagyok gyermekeink tanáraira, akik egy
hátrányos alföldi községben, szerény technikai feltételek mellett is kitűnő
oktatóként megalapozzák a jövő nemzedék kiművelt emberfőinek tudását. Nagy
szavak? Igen, azok! Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai gyerekek közül
kerülnek ki a jövő tudósai, orvosai, tanárai, mérnökei, a magas szintű szakmai
tudással rendelkező szakmunkásai, a péktől az autószerelőig, a növény termesztőtől
az állattenyésztőig. A mai fiatalok lesznek a jövő vállalkozói, akiknek
munkájukhoz nem csupán a szakmájuk kiváló ismerete szükséges, hanem az azokhoz kapcsolódó
általános gazdálkodási, ügyviteli és adózási feltételeké is. Furcsa, hogy
ilyeneket mondok egy általános iskola nyolcadikos tanulóinak megyei tanulmányi
versenyén? Kétségtelenül az. Megengedem, hogy gyerekeinket ezek a dolgok még
nem foglalkoztatják, de nekünk, a nevelőiknek, szülőknek és pedagógusoknak,
mindezt tudnunk kell. Ezért is fontos a fiatalok tudásának felmérése, mint
például a mostani tanulmányi verseny, melynek megszervezéséért és
lebonyolításáért hálás köszönettel tartozunk, minden tanár és szülő nevében.
Köszönjük!
Egy pillanatnyi döbbent
csend után valaki tapsolni kezd, melyhez szinte minden jelen lévő csatlakozik.
Elza néni kipirult
arccal tér vissza hozzánk és Apa meghatottan átöleli, ahogyan engem is szokott,
ha meg akar dicsérni.
Gyorsan hazaérünk,
láthatóan siet Elza néni. Nem nagyon hallom, miről beszélgetnek Apával, de nem
is nagyon érdekel, mert Samu állandóan beszél. Győzköd arról, hogy fogadjuk el
a felajánlott fővárosi gimnáziumi helyet, és együtt járhatunk középiskolába is.
Majd otthon megnézi az interneten a gimnázium honlapját, meg azt is, hogy az
országos listán, hányadik helyen szerepel.
-
Tudod, mit? Most azonnal felhívom Apát
és megkérem, hogy nézze meg.
-
Kisfiam, előtte hívd fel, kérlek, az
igazgató bácsit, itt a telefonszáma a mobilomon.
Nem akarom zavarni, így
nézem a tájat és elzsongít a nap fáradtsága, amely kitör rajtam, mint egy
járvány.
Itt van Apa, nyertünk, nekem
ez maga a boldogság!
Felriadok. Samu rázza a vállam:
-
Pampuska, felfüggesztették az igazgató
bácsit! Hallod, Anya?
Miről van szó?
Most nyertünk vagy
vesztettünk?
2012. július
irodalom.jpg)
0 Megjegyzések