Horváth István: Életem margójáról...

… magányomban megtörtént velem,

hogy rémített a tört-én-elem…

Hol a tükör?

Nedves lábnyomom az aszfalton,
a végtelenbe fulladt fantom…
Mit ér?

Éjjel hallom, ahogy sír megannyi seb.
Gyenge harmat vagyok, annál is kisebb…
Mit adhatnék?

Azt kérted hazudjak azúrkéket,
de én jobban szerettelek téged…
Megfakultam…