„Elsősorban keresztény vagyok és csak másodsorban palesztin”

Hogyan élnek egymás mellett keresztények és muszlimok abban a Palesztinában, ahol az izraeli hadsereg és rendőrség az úr? Nem nevezném szórakoztató, könnyed kis olvasmánynak Bisztrai Márton Hit, fegyverek, szüzek – Keresztények Palesztinában című könyvét, tanulságosnak azonban annál inkább. 

 

Nehéz röviden összefoglalni miről szól Bisztrai Márton könyve, egyszerre a keresztény palesztinok kultúráját és életét bemutató tanulmány, útinapló és tanmese. Bár az író előszeretettel hangoztatja, hogy ne úgy tekintsünk könyvére, mint egy „palesztin-élet” értelmező szótárra, nehéz olvasás közben észben tartani, hogy itt csak a Beit Jala-i keresztény palesztinokról van szó. Az ő életüket, gondolkodásmódjukat, szokásaikat, a generációk közötti különbségeket ismerhetjük meg. A kávézás rituáléjától eljutunk egészen a vallásig, a politikáig majd a párválasztásig. Rácsodálkozunk szokásokra, eszmékre és próbáljuk megérteni az emberek motivációját, megfejteni ezt a varázslatos világot, ami egyszerre vonz és rémiszt bennünket.

Bisztrai Márton az ELTE Kulturális Antropológia Tanszék óraadója és doktorandusza. A Libri Kiadó által megjelentett könyvet, eredetileg az egyetemi tanulmányaihoz szükséges kutatási anyagnak írta meg. Ez jól érzékelhető végig. Akik nem rég kerültek ki az iskolából, vagy esetleg épp egy felsőoktatási intézmény padját koptatják, úgy érezhetik olvasás közben, mintha társuk egy dolgozatát tartanák a kezükben. Talán ez a Hit, fegyverek, szüzek egyetlen hibája, hogy túlzottan „iskola” szagú. Bár rendkívül érdekes, információban gazdag írásról van szó, de a történet olykor-olykor akadozik, ami nem könnyíti meg a rengeteg adatot tartalmazó könyv olvasását. Így készüljünk fel rá, hogy ezt a tanulmányt bizony emésztgetni kell, nem lehet csak úgy egy-két nap alatt kiolvasni, a strandra és a tengerpartra pedig semmiféleképp ne vigyük le, mert pár oldal után biztosan félrerakjuk.

Azonban senkit sem akarok lebeszélni a könyvről. Bisztrai ugyanis olyan témákat boncolgat, amik számunkra sem idegenek, és amikről rengeteg félreértés kering az emberek között. Ha szóba kerül Izrael és Palesztina, sokaknak rögtön a vallási fanatikusok jutnak az eszükbe, holott a vallás szerepe egy társadalomban mindig árnyaltabb, nem csupán konfliktusforrásként szabad tekinteni rá. „A vallási hovatartozás a másiktól való különbözés alapeleme, ez jelöli ki a határokat Beit Jala lakói között, és így jönnek létre az egymás mellett élő keresztény és muszlim közösségek.” S ha nem is ilyen fokozott mértékben, de nincs ez másként a felvilágosult Európában sem. Nálunk is ugyanúgy megvan és megvolt mindig is a vallás közösségteremtő ereje. Ez az erő pedig hatványozottan megemelkedik, amikor egy elnyomó hatalom is bekerül a képbe, mint Palesztina esetében a megszálló izraeli hadsereg. Míg az első intifádában, még a közös harc, a közös ellenség eggyé kovácsolta a palesztin keresztényeket és muszlimokat, addig mára a közös palesztin identitás elveszett és helyét átvette a félelem, és a megosztottság. Az ellenség elsöpörte a vallásokon átívelő nacionalista öntudatot, és helyette létrejöttek a keresztény és muszlim palesztinok közösségei, akik eltérő szokásokkal, kultúrával és életmóddal rendelkeznek.

S miért jár annyi fiatal templomba? Sztereotípiáink azt mondatnák velünk, hogy biztosi a vallási hitbuzgóság az oka, azonban ennél sokkal líraibb természetű a válasz. A keresztény fiatalok új ruhában, tökéletesen beállított frizurával bizony nem az imádság miatt járnak oly sűrűn és alázatosan templomba, sokkal inkább a párválasztás miatt. A szent hely ugyanis tökéletes helyszín, hogy a szerelmesek válthassanak pár halkan elsuttogott szót, míg a pár nélkül árválkodók elkaphassanak egy-egy szép pillantást, kedves mosolyt.

Bisztrai Mártonnak nem az volt a célja, hogy sztereotípiákat döntsön meg, megmondja az egyetemes igazságot: miképp lássuk a palesztinok életét, ennél ő sokkal többet tett. A tanulmánya segítségével betekintést nyerhetünk egy számunkra oly távoli és idegen világba, és az így megszerzett információk által elgondolkozhatunk, hogy melyik oldalra akarunk állni, vagy épp elbizonytalanodhatunk és további információkat keresve próbálhatunk meg rájönni, hogy vajon hol lehet az igazság, vajon miért a valláshoz menekültek a fiatalok. És felvetődhet bennünk az a kérdés is, hogy vajon mi, a mi társadalmunk, a mi közösségünk mit tenne, ha az ország katonai elnyomás alá kerülne. Mi miben hinnénk, miben reménykednénk, hol keresnénk félelmeinkre és bizonytalanságunkra a megnyugtató válaszokat?

Talán az emberek mégsem különböznek egymástól annyira, csupán a címkék miatt hisszük azt, hogy annyira mások vagyunk.

Mádai Adrienn írása - 2012. július 14.