Víg Márton: Cím nélkül

Itt vagyok, de elmennék

nem volt kevés a nem elég.

Elvertek és csókoltak,

Szidás után bókoltak

Elszakadt hát összetettem,

porszemeket szemezgettem.

Megkaptam és félretettem,

elaludtam, majd felébredtem.

Ne segíts, én nem segítek,

ne csókolj mert elveszítlek

Nyugtom lenne, minden álmom

Szívedből nőtt mellékágon.

Elül bánat, elül mégis

Bánat vagyok elülök én is,

Félre teszem már a vágyat

Bevetetlen holdfényágyat.

Rohantam, de megállok,

gondjaimmal számolok.

Kell egy út: egy járható,

vagy sejemszerű hárfaszó.

Levél leszek, harmatos,

íztelen, vagy zamatos.

Szellő fújna jobbra-balra,

elhullnék én bús avarba.

Vagy hófelhő a hatalmas,

tömeg vízzel tartalmas.

Szállnék erre, s amarra,

hullajtanék magamra.

Füttyös madárka leszek én,

gyermek tart majd keblén.

Fülelnék és hallanám

társaimat büszke tölgyfán.

Vagy, maradok csak én,

sietve, szomorúan, gyengén.