Szedő Tibor: Az erdőben járva

Sötét erdőben sétálok, messze mástól,

Magam vagyok, távol a város zajától.

Nap sugarai a sötétséget beragyogják,

Magányos dobogó szivemet nyaldossák.

Csönd van, sehol egy hangos zörej,

Lassan csörgedezik a kicsi csermej.

Amerre visz útam, zöld minden,

Elsárgult falevél földön nincsen.

Iszom vizemből, szomjas vagyok,

Közben étkemből is falatozgatok.

Olyan vagyok, akár egy céltalan ember,

Aki keresi helyét, nyugalmat nem lel.

Úticélomat nemsokára el is érem,

Addig elleszek vizen, és kenyéren.