Éjjel útra kél egy vágy,
Mely szívemnek boldogságot ád.
Félek közel engedni magamhoz,
De minden cseppjére szomjazok.
Ha hozzám szól szemem felcsillan,
S félek ez a lény hirtelen elillan,
S maga helyett űrt hagy,
S lelkemnek nyugalmat nem hagy.
Szeretném, ha átölelné lelkemet,
Szerelmével betakarná szívemet,
Titkos szavakat súgna az éjszakába,
Olyat, hogy: "szeretlek nagyon Te Drága!"
Sajnos lassan jön a pirkadat
És ez az álmom megszakad.
Rájövök, hogy csak vágyaimban élsz,
De ha jön az éjjel ismét életre kélsz!
Fáj a perc mikor búcsúzunk,
Egymástól távolabb húzódunk.
Szemem könnyekkel telik meg,
S félve suttogom, hogy SZERETLEK.
Rá kell jönnöm mindez csak álom volt,
Találkozásunk is csak álmomban volt.
Már azt sem tudom mit érzek,
Csak gyűlnek bennem a kérdések.
Félek tőle, hogy többé nem látlak,
Az álmomon túl hiába várlak.
Így inkább tovább álmodom,
S a valóságtól elzárkózom…
irodalom.jpg)
0 Megjegyzések