Horváth Csaba: Hűségeskü

Időd elérkezett, hogy esküvéseid Beváltsd. Akit fogad busongva Kékszakáll S bevonz ez árnyvilág, napot sosem talál; A sorsod az, hogy így legyél enyém te is. Ki egyszer itt belép, ki már eresztenem Sosem szabad. Nevezz, ha jólesik, gonosz Dareioszodnak: itt te Héraként honolsz, De addig, úgy ügyelj, ameddig engedem. Miért viharzol úgy? Tudod, miről beszélsz? Ha mész, amint kilépsz, elér egy új, nagyobb Bilincs, az Istenért! Nem, ezt sosem hagyom. Sajátod is csak az, ha önmagadnak élsz. Ameddig elhiszed, hogy arra, messze vár Az álmos, ősz lovag, ki balga szűzre les S ha csókja szádon ég, ezerszer édesebb, Minek bolyongsz te itt, a durva bérc fokán? Ugass, üvölts, vonyíts! Nem érdekel: hagyom, De vedd szavam: szivem, miként találtad ott, A kínhalálba halt s fel újra támadott Vadak tüzével ég, szeretlek oly nagyon.