Horváth Csaba: Az élő kastély

Ím, e várba lépek újra, Égbe tornya törne bár, Bús homályba, ködbe bújva Rég halott a nagy király. Pompás ajtaja tiszta rubin, Ezt őrizte kilenc kerubin. Könyvtár: Ősi norma szent helyére Tettem íme, lábamat, Régi kornak unt meséje Leng a légben álmatag. Csendül halk zene, cseppen a vér, Itt Sade márki, amott Moliére. Arborétum: Szállt, röpült a lomha óra, Felkarolt, s a kertbe vitt, Oly nyomorban árva rózsa Sem mutatja bájait. Fülledt illata holtakat ér, Bágyadt szirmokat űz csak a szél. Hálószoba: Új szobába lépni fájna, Szinte bánt a tiszta fény, Nőalaknak ében árnya, Foghatatlan égi lény. Szól, s hangjába a föld belerezg, Lángot hányna a dús arabeszk. Lelke-veszve cifra máza Szertefoszlik, és homály Gyász-elette fátyolára Sírva hímzi bánatát. Elszállt messze s a vár vele mén, Szétomlott, s vele mind ami szép.