Sötét van, csend, egy magam vagyok,
Csak cigarettám parazsa, mi néha felragyog.
Úgy szívom, mélyen, mintha az utolsó lenne,
Mintha a füstjével minden, a semmibe veszne.
Sötét van, csend, képzeletem hozzád repít,
Ha láthatnálak, egy percre, talán az segít.
Talán erőt ad, ha tudnám, nem vagy oly távol,
S láthatnálak én, bármikor, bárhol.
Sötét van, s a csend most oly nyomasztó,
Ajkamból előtör egy szó, mely borzasztó.
Remegő kezemet a fülemre szorítom,
De már késő, mert e szót hangosan ordítom!
Halál! Légy átkozott örökké!
Miattad vált szívem törötté!
Elvitted, kit a legjobban szerettem,
Gúnyosan mosolyogtál, mikor eltemettem!
Hát most láthatod, mi lett belőlem,
Egyedül ülök itt a sötétben,
Cigarettám parazsa, már kialudt régen,
Lefekszem, s tán elalszok szépen.
0 Megjegyzések