Sosem láttalak még ilyen szépnek:
hazudtolja a szivárványt szemed,
s beléfúlva a tengeri fények
benne jácintokat nyitnak – neked.
Érted ereimben tágul a vér,
nászágyunk felett lám kakukk vigyáz,
s zörögve borul asztal – lángol a tér,
ahogy lágy alakod megbabonáz.
Hajnal van – csöndes sodrása szélnek
epedve lassan neveden nevez,
s szép gyöngyhaja a bóklászó fénynek
fázó csókként mellkasomra evez.
Láttam magamat gyönyörű szemedben,
egyszer kértem csak tőled ölelést,
s bíborvirágok látó fejedben
elsöprik mind bennem a szenvedést...
0 Megjegyzések