Pesti Orsolya: Hatvannak mondják

Szeme alatt
vágta fel ereit
az idő,
kilencven fok
torzó, amit
lábain vonszol.
Lassan legyek
ülik körbe,
érzik a közeledő
gyász szagát,
hártyás szárnyuk
rajzol mellé
szokatlan kopjafát.

Hívőnek mondják.

Tenyerébe varrott
Jézusát,
csak a merev ujjakkal
engedné, hogy
elhagyja egy intésnél
tovább. Szemében
is szuvas a
szálka, utolsó
éveiben kultuszként
vigyázta.

Bolondnak mondják.

Mert állkapcsát
hintáztatja,
gyengül a lendület,
szédülve esnek
ki a szavak,
bent csak egy
sikító Á
marad.

Haldoklónak mondják.

Szobáját csak
gyógyszer bérli,
rezsi plusz egy
kiló élet,
levegőt kér,
tüdejébe rakja,
és elveszti
az egészet.

Erről semmit sem mondanak.