Dóka György: Csenddel üzenek néked

"Úgy megyek el, ahogy jöttem..."
meztelen lélekkel, tétován.
Csak néhány társ, kiknek köszöntem,
csak néhány barát köszöntött vissza rám.

Úgy köszöntelek, ahogy jöttem:
felsírva rég egy délután.
Csak a Hold fénye mellettem,
csak csillagok mosolyogtak reám.

Ülj ide Csend, kicsit mellém.
"Vedd magadhoz" hangom - s én hallgatok,
mert a napok tengernyi végtelenjén
csak egy alámerülő halk könnycsepp vagyok.

S ha lehunyod szemed, - - majd álmaimon
kóborol szelíden tovább a lélek,
mert volt idő - mikor? már nem tudom,
de átöleltek a messzeségek.

Elálmodjuk az elmúló időt...
kilép a mából holnapunk;
hullámokként szigetet keresők
s partot érő hajótöröttek vagyunk.

Csak hagyd:
s felnőnek lassan szép álmaink;
nehéz a por és messze ring az égen...
elpereg alólunk az Idő
és szerteporlad ezernyi semmiségen.