Nagy Dalma: Üvegbe zárt múlt

Zihálva karmol, siet a múltba.

Arcomba üvölt , soha ne gyere vissza.

Fekete hajú szél tépi a számat.

Ólmosodott szemeimben nincs semmi bánat.

Át néz rajtam a sors.

Üvegablakon át csak a táj látszik.

Üvegember lelkedbe senki se lát.

Összetört darabjaid a fényben úsznak tovább.

Gyöngy szemeiben kinyílt a halál virág.

Szirmai fehér hajszálaival kiabál felém.

A régi alakod már csak üres folt,

arcod már enyém, én viselem.

Elviszlek többé nem láthatod.

Rajzol magadnak új életet!

Menj el ! Kövesd a holnapot !

Égen játszik mint egy kisgyerek.

Nevet én is nevetek.

Elszáll , kettészakítja ajkaimat.

Vértől fuldokolva mondom ki :

Gyűlöllek!

Lehúzom a w c-én a kiömlő sebeket.

Vége van , új és más ember vagyok

kis kezeimmel simogatom a holnapot.

Felnövők újra nagy leszek.

Akkor majd elviselem az életet.

Zihálva karmol, siet a múltba.

Arcomba üvölt , soha ne gyere vissza.

Fekete hajú szél tépi a számat.

Elmosódott szemeimben nincs semmi bánat.