Tűzrózsái hervadnak a napnak,
kinyílt az est szeme;-
álmatag padokon nyújtózkodik a csend.
Szobrok állnak őrszemet a parkban;
Kleió a történelmet írja,
s a múzeum termeiben felborul a rend.
A rokkákon évezredek peregnek,
keresztes pók sző hálót egy sarokban,
fonalai messze, a múltba nyúlnak.
Szarkofágok nyílnak, s a félhomályban
régi méltóságok maszkjai földre hullnak.
Kimért léptekkel bírák közelednek,
a vád lesújt;- pallos lendül,
egy fő lehull, vagy botot mérnek
a bűnösre deresre húzva.
Másoknak golyó, vagy kötél jár,
nincs kegyelem;-
hiába jajong a tömeg feldúlva!
Harcosok oldalán kardok csörögnek,
fegyverek ropognak;- dalnokok ajkán
sirató, vagy győzedelmi ének.
Halálhörgés, vér folyik mindenütt:-
micsoda rettenet!- nem nézem tovább;-
a várak közt egy kis sétányra lépek.
Szerelmes pár ül a rózsalugasban,
az ifjú verset szaval;-
szíve hölgye áhítattal nézi.
Befejezésül bókját az ifjú
egy csókkal is megtetézi.
Nem zavarom őket, a sétányon
egy bálterembe érek.
Palotás táncot lejtenek a párok,
majd bécsi keringőt játszanak
az udvari zenészek.
Egy lovag észrevesz;-
felém indul;- karját nyújtja,
mintha táncra kérne!-
Én a függöny mögé rejtezem,
mielőtt a közelembe érne.
Következő pillanatban már
egy színház karzatán állok;
Vergilius Cassandrája énekel,
majd düledező viskók között járok.
Most a pórnép pitvarába lépek;-
háborog a nyomor, bölcsőben gyermek sír;-
szegényke oly sovány!- Beteg, fázik és éhes.
Apja munkáért könyörög;- mindhiába!-
Elűzik, s lesújt rá egy hajdú korbácsa.
Fájdalma bennem is felsajog,
ettől felriadok, s gyorsan visszatérek a mába.
Másnap a Múzeumba jegyet váltok;-
rend és fegyelem mindenütt,
mindent a helyén találok!
De az a lovag ott áll, s felém nyújtja karját,
mintha még most is táncra kérne!-
Rámosolygok, majd gyorsan odébb állok,
mielőtt végleg megigézne.
irodalom.jpg)
0 Megjegyzések