A realizmus a művészetekben és az irodalomban

A realizmus szót több értelmezési szinten is használják.

1., Jelzői szinten:

e szerint minden stíluskorszakban meg lehet találni (kettősség, dikotóm). Külvilág valósághű ábrázolása; ezzel szemben van a valószerűtlen. Ez a mindennapi jelentése. Ezzel a mű cselekményének valósághoz való kapcsolatát jellemzi. A történet egyszerű, költői áttételektől mentes, nem meseszerű. (Mimetikus: a cselekményből áll össze a jelentés, ennek a leegyszerűsítése a jelzői szint.)

 

2., Korstílusként:

(adott történeti korban jellemző). Ahhoz, hogy önálló korstílusként kezeljük, ahhoz egyetemesnek kell lennie. Ez pedig nem egyetemes. Sem a zenében, sem az építészetben nincs olyan, amire használni lehetne. Nem lehet önálló korstílus. Egyedül a festészet terén, a barbizoni iskola kapcsán beszélhetünk róla (az irodalmon kívül): 1855 körül alakult ki, mesterei Rousseau, Daubiguy, Dupré. Idegenkedtek a nyárspolgári élettől, csakhogy ők nem a múltba, a képzeleti tájakhoz menekültek, hanem az ősi természet ölébe. Újra a földre hozták, emberi tartalommal telítették a művészetet. Tartózkodnak a csapongó képzelettől és a túlzó szenvedélyektől. Életre keltik a természet színpompáit. Híres műveik: Dupré: Tájkép majorral, Daubiguy: Folyópart, Millet: Kalászszedő asszonyok. A szobrászat terén is megjelenik, egyik leghíresebb képviselője Mennier: Zsákhordó.

 

3., Esztétikai szintként

azok a művek, amelyek a valóságot helyesen tükrözik. Amik nem ilyenek, azok értéktelenek. Valójában a romantika egyik irányzata: még az irodalomban sem fog össze minden műnemet. A realizmus elfogadja, hogy az eszmék nem megvalósíthatóak. Elfogadja az anyagi világot. Beletörődik. A realista művek a valóságot, általában a kiábrándító valóságot mutatják be. Erre kétféle eszköze is van: a társadalmi, illetve a lélektani regény. A társadalmi regény az emberek és a társadalom kapcsolatát mutatja be, azt a folyamatot, ahogyan kapcsolatuk megváltoztatja az emberek tulajdonságait. Jellegzetes formája a fejlődésregény: ifjú ember nevelődését, lelki fejlődését mutatja be. Az elején nincsenek tapasztalatai, a cselekmény során megismeri a társadalmi értékeket és értékes tagja lesz. Jellemfejlődés. A karrierregény során elveszti pozitív értékeit, törtetővé válik, míg a másik fajtában, a nevelési regényben egyre értékesebb lesz a beépülés során. Ilyen karrierregény például Balzac: Goriot apója. A lélektani regény már nem a társadalmat akarja bemutatni, hanem azokat a finom lélektani folyamatokat, amivel a szereplők hatnak egymásra. Itt a lélektan bemutatása nem eszköz, hanem cél. Itt ember és ember kapcsolata (Ilyen: Tolsztoj: Ivan Iljics halála) jelenik meg. A realista regényben általában jelen van a reflektív réteg, az író kommentálja az eseményeket, ehhez gyakran szócsöveket használ. A realista regényben nincsenek igazán eszményített figurák, a szereplők összetettek. Ha mégis van eszményített, akkor megjelenik az ellenpólusa is.
Jellemző a tipizálás: az író olyan szereplőket szerepeltet, akik társadalmi rétegek magatartásformáival rendelkeznek. A jellemet a társadalomból vezeti le. Bemutatja a társadalmat, mint amit az emberek érdekei irányítanak; melybe az érzelemnek alig, illetve egyáltalán nincs beleszólása.
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: