Debreceni Zoltán író: Szűz hó roppan...

A Hosszúpályi téli sűrű erdejdőjében lépkedek.
Már egyedül megyek,
nem fogod a kezem.
Lábam alatt szűz hó roppan,
de sokat jártam itt veled.

A zimankót lassan kikelet váltja,
mad meleg nyár borúl újra,
 a Hosszúpályi tájra.
Aztán ősz,
szines esős.
Sírnak az eső lepte fák,
épp úgy mint mikor megismertelek.

A fáról az eső,
mint a könnycseppek úgy hullanak reám.
Most olyan nehéz a szívem...
A természet templomában vigaszt lelek,
és régi kedvesem rád emlékezem.


Megosztás a Google Pluson